bezár
 

színház

2022. 09. 01.
Britten-operát mutat be szeptemberben a Fesztiválzenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Britten-operát mutat be szeptemberben a Fesztiválzenekar Benjamin Britten A csavar fordul egyet című operáját mutatja be a Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 9-én és 10-én a budapesti Müpában.

 A 2022/23-as évad nyitányaként ismét új, a Müpával közösen színpadra állított operaprodukcióval jelentkezik a Budapesti Fesztiválzenekar. Fischer Iván rendezőként és karmesterként Benjamin Britten A csavar fordul egyet című, 1954-ben írt operáját állítja színpadra - közölte a zenekar az MTI-vel. A két árváról és nevelőnőjükről szóló Henry James-kisregény történetét a korábbi dada és inas szellemei teszik hátborzongatóvá.

Szkéné színház

A Budapesten mindössze kétszer, szeptember 9-én és 10-én látható darab főszereplője Miah Persson svéd szoprán, a többi szerepben hallható lesz mások mellett Laura Aikin, Andrew Staples és Allison Cook. A darab gyerekszereplői, a 12 éves Ben Fletcher és a 11 éves Lucy Barlow Angliából érkeznek. A produkció társrendezője ezúttal is Marco Gandini, aki Franco Zeffirelli mellett dolgozott évekig hasonló szerepben, és a világ legnagyobb operaházaiba hívják rendezni.

A Müpában a szeptember 10-i előadás előtt nyilvános beszélgetés lesz az eredeti kisregény feldolgozásairól: a Dragomán György-Szabó T. Anna íróházaspár J. Győri László irodalomtörténész segítségével igyekszik megfejteni, hogy mi is lehet A csavar fordul egyet ma sem szűnő hatásának titka. Az operaprodukció a budapesti premiert követően október végén a Vicenzai Operafesztiválon lesz látható.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban

Más művészeti ágakról

Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről
Parti Nagy Lajos kötetbemutatója a Magvető Caféban
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
Beszámoló a XI. Országos Rajzfilmünnep szakmai napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés