Balázs Ádám, a Magasságok és mélységek filmzeneszerzője így idézte fel az alkotás folyamatát: „Sándor (Csoma Sándor, a film író-rendezője – a szerk.) a Terápia című sorozathoz írt filmzeném hangulatát tekintette első referenciának, de végülis saját, egyedi hangzást hoztunk létre. Már első találkozásunk alkalmával megmutatta, hogy hol képzeli el a film legfőbb zenei pontjait, ezek azonnal megfogtak: egyfajta stációkként hatottak rám a gyászfeldolgozás, elengedés, megbékélés rögös útján. Amikor a film katartikus végére érünk, a zene és a vizualitás is szó szerint kiszélesedik: teret, levegőt kap, megpihen. A végzene ezért számunkra és Sümeghy Claudia producer számára is szimbolikus és kiemelten fontos volt. Claudia azt szerette volna, hogy ez a muzsika minden gyászoló embernek szólhasson, s tudjon egyfajta kapaszkodóvá válni a feldolgozás nehéz folyamata során. Sokat dolgoztunk a filmzenei „hőmérsékleten” és a film, valamint Sterczer Hilda és Erőss Zsolt szikárságához idomuló textúrális szerkesztésen is. A film zenei szövete, hangképe, hangszerelése folyamatosan a törékeny, árnyaltan vívódó, valamint a kifejezetten súlyos, drónszerű nihil-zene váltakozására van felépítve.”

„Mivel a filmzenei album szándékoltan lineáris szerkesztésű maradt, a film dramaturgiáját követi, ezért hűen adja vissza a gyászfeldolgozás folyamatának állomásait. Egyfolytában ajánlom a meghallgatást, így jön ki igazán a zene íve, és talán hozzásegíti a hallgatót egy elmélyült, félórás meditatív befelé forduláshoz. Zsolt témája, amely a film alatt folyamatosan jelen van, nyers és kemény: egy felfelé törekvő, háromhangú motívum. Ez az alfája és ómegája a filmzenémnek: az első megszólaló téma s az utolsó is ugyanaz, és szóló hangszeren hangzik el, mert azt az utat, amiről ez a film szól, csak egyedül teheti meg az ember” – részletezte a zeneszerző a filmzenei album koncepcióját.

Balla Gergely (Platon Karatev) a film vége főcímdalának születéséről így mesélt: „Ez a dal valójában nem a filmhez készült, de talán valahogy mindig is ez volt az útja. Feleségem édesanyja volt Sterczer Hilda pszichológusa, ő mesélte egy családi vacsoránál, hogy készül egy film, amelyben valaki őt fogja játszani. Amikor elmondta a történetet, és hogy Magasságok és mélységek lesz a címe, teljesen ledöbbentem, mert pont három nappal előtte írtam egy olyan szöveget, amely mintha ehhez a filmhez készült volna. Felvettem otthon egy kezdetleges demót, és rögtön ráírtam Csoma Sándorra, akinek nagyon tetszett, viszont – bár nem a filmhez íródott – mégis túl direktnek találta, így gondolkodási időt kért. Végül májusban hívott, hogy ez lenne a főcímdal, mi pedig azonnal rohantunk a stúdióba, ahol megcsináltuk a végleges dalt. Megvan benne a zenekarra jellemző hangulatvilág, mégis más, mert egy kicsit filmesebb irányba vittük el a hümmögéssel, lassabb pulzálással, repetitív témákkal.”

„Nekem ez a dal az egység megtapasztalásáról szól, amikor feloldódnak egymásban az ellentétek, és eltűnnek az előjelek. A hegy mint az időn, téren kívüliség, az állandó jelenlét szimbóluma, a szél megfoghatatlansága, az egész megtapasztalás artikulálhatatlansága végül mind oda vezet, hogy csak olyannak lássunk, és elfogadjunk mindent annak, ami” – árulta el Balla a Létra című dalról gondolatait.

A film szeptember 22-étől látható országosan a hazai mozikban. Bevenni a gyász hegyeit címen itt olvasható róla Benke Attila kritikája a prae.hu filmrovatában.

Forrás: Magasságok és mélységek produkció