bezár
 

színház

2022. 10. 23.
Fennmaradása érdekében adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fennmaradása érdekében adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház annak érdekében, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson - hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken.

Béres Attila, a színház igazgatója elmondta, hogy november elsejétől a Kamara és a Játékszín zárva lesz az elszabaduló energiaárak miatt, minden előadást a Nagyszínházban és a Csarnokban tartanak meg. Hozzátette, a színházban jelenleg nincs fűtés és valószínűleg október végéig nem fognak távfűtést használni, novembertől pedig a kormány által előírt tizennyolc fokot fogják az intézményben tartani. Decemberben két premierjük lesz, A miniszter félrelép és az Ének az esőben. A bérleteseket a változások nem érintik és a változtatások miatt biztosítottnak látják azt, hogy december 31-ig minden műsorra tűzött előadást meg tudnak tartani - tette hozzá az igazgató.

Szkéné színház

Január elsejétől a színház alapításának 200. évfordulóját ünneplik, emiatt nem szeretnék, hogy az intézmény bezárjon a jövő évben. A Miskolci Nemzeti Színház a Miskolci Színházbarátok Egyesületével és a Hódolván Tháliának alapítvánnyal közösen arra kéri a város lakóit és minden színházat szerető embert: a kétszáz évvel ezelőtti összefogáshoz hasonlóan segítsenek, hogy továbbra is nyitva maradhasson az intézmény. A színház működését a Hódolván Tháliának alapítványon és a jougyekert.hu weboldalon keresztül lehet támogatni.

A színház igazgatója hozzátette, hogy folyamatosan tájékoztatni fogják az embereket, hogyan áll a gyűjtés, és ha elegendő összeg gyűlik össze januárra, akkor teljesen nyitva tart majd a színház. Hozzátette, semmiképpen sem szeretné, ha bezárna az intézmény, így ha kevesebb pénz gyűlik össze, akkor „őrlángon” működnek tovább. Marien Orsolya, a Miskolci Színházbarátok Egyesületének elnöke úgy fogalmazott – „most nagyobb nézői szerepvállalásra van szükség, most nem elég a részvétel és a taps.”

Fotó: A Miskolci Nemzeti Színház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

The Black Rider az Örkény Színházban
Horváth Nóra: FRENÁK PÁL ABÉCÉDAIRE-JE - Átjárások a filozófia és FrenÁk organikus mozgásnyelve között
A Leenane szépe a B32 Galéria és Kultúrtérben, Kovács Lehel rendezésében
Vida Cerkvenik Bren: Miért nem az utcán csináljuk? Interaktív utcaszínházi kézikönyv

Más művészeti ágakról

Megjelent a Csaknekedkislány új albuma
Izsó Zita: Bekerített erdő, Scolar Kiadó, Budapest, 2022
Andrej Losak Szétrombolt kapcsolatok című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés