bezár
 

színház

2023. 04. 17.
Lear király táncadaptációban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lear király táncadaptációban A Lear király táncadaptációját mutatja be premierként a Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás koreográfiáját Szegeden április 28-tól, a fővárosban május 6-tól láthatja a közönség - közölte a társulat az MTI-vel.

George Bernard Shaw szerint soha, senki nem fog a Learnél jobb tragédiát írni. A rendező, koreográfus Juronics Tamás pedig úgy látja, Shakespeare művei abszolút kortalanok, sokkal inkább az emberi kapcsolatokról szólnak, mintsem az adott történelmi időszakról.
Az eseményeket mozgató lelki folyamatok bemutatását erősíti az is, hogy az udvari bolond helyett a király feleségének szelleme - Letizia Melchiorre - lesz a Csettényi Vencel alakította Lear ellenpontja. Gloster gróf szerepében Pataki Andrást, a társulat igazgatóját láthatja majd a közönség.
A Lear premierjét április 28-án tartják a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházában. A fővárosi közönség először a Budapesti Táncfesztivál kiemelt előadásaként május 6-án láthatja a darabot a Nemzeti Táncszínházban.

 

fotó: Szegedi Nemzeti Színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Czeizel Gábor rendezővel
színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés