bezár
 

zene

2023. 08. 24.
Nyolc koncerttel várja a közönséget szeptemberben az Óbudai Társaskör
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyolc koncerttel várja a közönséget szeptemberben az Óbudai Társaskör Nyolc változatos koncerttel várja az érdeklődőket szeptemberben az Óbudai Társaskör a harmadik Óbudai Hang-mű-hely sorozatban, amelyen fellép mások mellett ifj. Sárközy Lajos, a Budapest Ragtime Band, Sárik Péter és Falusi Mariann, Rost Andrea és Ránki Dezső is.

A Pincegalériában, Nagy Judit gobelinművész kiállításával nyitják az őszi szezon programsorozatát szeptember 5-én, a zenei programok sorát a ZeneZug Fesztivál indítja a Budapesti Vonósok kamarazenekar szervezésében szeptember 8-án, szeptember 15-én pedig az Óbudai Fotóklub Egyesület kiállításmegnyitóját tarják meg a Társaskörben - áll szervezők csütörtöki közleményében.

prae.hu

A kétnapos fesztiválon a tárogató újragondolásából született magyar fejlesztésű hangszer, a glissotar bemutatójára várják az érdeklődőket, akik kortárs versenyműveket hallhatnak majd Váczi Dánieltől, valamint zenei érdekességeket az 1700-as évektől napjainkig Seleljo Erzsébet és ifj. Sárközy Lajos közreműködésével.

Szeptember 16-án este a Budapest Ragtime Band ad koncertet Csodálatos Jazz címmel, vendégük Szőke Nikoletta, a Montreux-i Jazz Énekverseny győztese lesz. A koncerten magyar és világhírű dzsesszslágerekből válogatnak.

Folytatódik a Sárik Péter Trió Fonogram-díjas sorozata is, a Jazzkívánságműsor magyarul. A szeptember 19-i koncerten ismert magyar slágerek dzsesszfeldolgozásait adja elő Falusi Mariann, Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila.

Október 1-jén, a zene világnapján ünnepelik az Óbudai Társaskör megnyitásának 35. évfordulóját, amelynek alkalmából a magyar operaélet ismert szereplői is koncertet adnak. A szeptember 23-i est háziasszonya Keszei Bori lesz, vendégei pedig Szinetár Miklós és Baranyi Ferenc, Iván Ildikó, Kertesi Ingrid, Rost Andrea, Sümegi Eszter, Clementis Tamás, Csák József, Gulyás Dénes, Kovácsházi István, a zongoránál Harazdy Miklós és Silló István.

Szeptember 27-én Lencsés Lajos és a Szigeti Quartet lemezbemutató koncertjére várják a közönséget, szeptember 29-én Klukon Edit és Ránki Dezső estjén pedig Liszt Ferenc szerzeményeit francia szerzők műveivel párosítva adják elő a művészek.

A hónap irodalmi programjára a Nagy Lajos Társaság várja az érdeklődőket szeptember 25-én. Az ingyenes, kamaratermi délutánon polgári foglalkozást űző alkotók prózáiból, verseiből válogatnak majd a szervezők.

Az Óbudai Társaskör megnyitásának 35. évfordulóján, október 1-jén a társaskör rezidens együttese, az Anima Musicae Kamarazenekar ad koncertet Rolla János vendégszereplésével. Az esten Mozart, Mendelssohn, Csajkovszkij és Grieg művei hangzanak el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben
irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés