bezár
 

zene

2023. 09. 01.
Új évadját kezdi a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új évadját kezdi a Szegedi Szimfonikus Zenekar Új évadját kezdi a Szegedi Szimfonikus Zenekar, amely bérletes előadási mellett közreműködik a Szegedi Nemzeti Színház zenés darabjaiban és számos vendégjátékon vesz részt - közölte Gyüdi Sándor igazgató a társulat pénteki évadnyitó társulati ülésén.

A karmester úgy fogalmazott, az utóbbi évadokat járvány, energiaválság terhelte, az együttes jövő évi állami támogatásának nagysága pedig még bizonytalan. Idén 18 százalékkal sikerült átlagosan emelni a társulat tagjainak fizetését, de még mindig rendkívül alacsonyak a jövedelmek.

prae.hu

A társulat tagjai nyáron a többi közt ajándékhangversenyt adtak a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és közreműködtek a fesztivál több másik előadásán. A munka már az évadnyitó előtt elindult, augusztus 29-én az együttes a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián adott ünnepi hangversenyt - közölte az igazgató.

Mint fogalmazott, komoly feladattal indítja a zenekar az évadot, hiszen vasárnaptól a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen játszanak. Szeptember 14-én az együttes az Új Zsinagógában Haydn és Beethoven műveiből tart hangversenyt Pál Tamás dirigálásával, majd egy héttel később Magyarkanizsán kortárszenei koncertet ad. Október 1-jén a Szent Gellért Fesztiválon a Magna Cum Laudéval közösen lépnek föl, október 8-án Zentán Borbély Zoltán latin nyelvű miséjének ősbemutatóját tartják, majd néhány nappal később a Szegedi Nemzeti Színház 140 éves jubileumi gáláján játszanak.

A bérletes hangversenyek sora szeptember 26-án kezdődik, ekkor Dubóczky Gergely, az új művészeti vezető dirigálja az együttest. A társulat a Vaszy-, Fricsay- és Tisza-bérletben játszik, valamint matiné-hangversenyeket ad, koncertezik középiskolásoknak, a kisebbeknek interaktív előadásokat tart a Lázár Ervin Program keretében, novemberben fellép a Vántus István Kortárzenei Héten.

Az együttes fontos feladata a közreműködés a Szegedi Nemzeti Színház produkcióiban. Ezek közül Gyüdi Sándor a Szegedi Kortár Balett a Petőfi-emlékévre színpadra állított Lánglelkű című darabját emelte ki, amely zenéjét öt fiatal komponista írta.

Dubóczky Gergely művészeti vezető kifejtette, feladatának tartja tovább szélesíteni a zenekari repertoárt. Mint mondta, ez a törekvés már az évad programján és a vendégművészek meghívásán is látszik.

A karmester hangsúlyozta, megváltoztak kultúrafogyasztási szokások, ezért meg kell találni a közönség megszólításának új módszereit. Erős, összetartó közösség kialakítása a cél, amely sugározza magából a zene szeretetét, szerinte ezt a közönség is hamar észreveszi.

A társulati ülésen Horváth Gyula klarinétművésznek átadták az év zenésze díjat, amely odaítéléséről az együttes tagjai titkos szavazáson döntöttek.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés