bezár
 

zene

2023. 11. 07.
Indul a Szent István Filharmonikusok fiataloknak szóló sorozata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Indul a Szent István Filharmonikusok fiataloknak szóló sorozata Kedden kezdődik a Szent István Filharmonikusok 10-18 év közötti fiataloknak szóló őszi Felfedezőúton elnevezésű összművészeti programja, amelyen a zenekar mellett táncművészek, valamint énekes és hangszeres szólisták előadásai várják a budapesti fiatalokat december végéig.

Az idei összművészeti program a 200 éve született Petőfi Sándor alakját eleveníti meg, a költő forradalmi és szerelmes verseihez kapcsolódva, különleges formában.

Az előadásokra XIV., XV. és XVI. kerületi felső tagozatos általános iskolás és gimnazista diákokat várnak a Zuglói Szent István Zeneházba, a Hubay Jenő Zeneiskolába és az Erzsébetligeti Színházba.

A Szent István Filharmonikusok Felfedezőúton című sorozatának célja, hogy "megnyissa a fiatal lelket", nemcsak a zenének, hanem a táncnak és más társművészeteknek is.

A sorozat kezdeményezője és hátterének megteremtője Záborszky Kálmán Kossuth-díjas karmester, a Szent István Filharmonikusok művészeti vezetője. A sorozat állandó szerkesztő-műsorvezetője és arculatának kialakítója Solymosi Tari Emőke Széchenyi-díjas zenetörténész.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről
Pantera-koncert, Budapest, 2023. május 31.
Interjú Jókay Kristóffal, a KERET blog főszerkesztőjével

Más művészeti ágakról

A Hévíz Kulturális folyóirat a Nyitott Műhelyben bemutatta idei harmadik lapszámát.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés