bezár
 

zene

2023. 11. 08.
Világsztárok a BJC-ben a New York Jazz Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két világsztár, Jonathan Kreisberg és Kevin Hays is színpadra lép a New York Jazz Fesztivál keretében a Budapest Jazz Clubban november 13-án és 14-én.

A dzsessz jeles tengerentúli képviselőit felsorakoztató koncertsorozatát a BJC idén szervezte meg először. A fesztivál október végén a Benito Gonzalez Trio koncertjével indult, kedden a James Carter Organ Trio lép fel, jövő januárban pedig az Ethan Iverson Trio játszik a klubban.

A november 13-án színpadra lépő dzsesszgitárossal, Jonathan Kreisberggel már találkozhatott a BJC közönsége, amikor hat évvel ezelőtt a Hammond orgonás Lonnie Smith kíséretében zenélt, majd 2018 tavaszán saját zenekarával szintén sikert aratott itt. A New York-i muzsikus a Miami Egyetem bigbandjében együtt játszott Joe Hendersonnal, Michael Breckerrel és Red Rodney-val is, később New Yorkban Lee Konitz, Joe Locke, majd Ari Hoenig és Don Friedman oldalán zenélt. Eddig nyolc albuma jelent meg, mostani koncertjére kvartettjével érkezik, amelyben David Kikoski zongorázik, Rick Rosato bőgőzik, Colin Stranahan dobol.

A Grammy-díjas zongorista, Kevin Hays november 14-én lép a BJC színpadára. A New York-i zenészt Lionel Loueke oldalán halhatta korábban a klub közönsége. Hays Benny Golson, majd a fiatal Joshua Redman mellett robbant be az amerikai dzsessz színtérre. Dolgozott Seamus Blake-kel, Eddie Hendersonnal, és Sonny Rollinsszal is turnézott. Saját triójával tizenöt évig járta a klubokat és a fesztiválokat, Budapestre ezúttal szólóban érkezik.

Az 50 éves zongorista, Ethan Iverson 2024. január 31-én lép fel triójával a BJC-ben. A New York-i muzsikus tizenhét éven át játszott a Bad Plus zenekarban, amely rockslágereket öltöztetett dzsesszköntösbe. Olyan sztárokkal működtek együtt, mint Bill Frisell vagy Joshua Redman. 2017-ben szólókarriert kezdett, tavaly kiadott Every Note című albumán két nagyágyú, a bőgős Larry Grenadier és a legendás dobos, Jack DeJohnette kísérte. Iverson igazi dzsessztudós, Do the Math elnevezésű weboldalán több tucat interjú, esszé és értekezés olvasható a műfaj és a klasszikus zene témájában. A magyar fővárosban jövő januárban bőgőn Peter Washington, dobon pedig Eric McPherson működik közre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében

Más művészeti ágakról

A Hévíz Kulturális folyóirat a Nyitott Műhelyben bemutatta idei harmadik lapszámát.
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés