bezár
 

zene

2023. 11. 11.
Hobo lemezbemutató koncert lesz a Nemzeti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hobo lemezbemutató koncert lesz a Nemzeti Színházban A Nemzeti Színházban mutatja be a Hobo Rádió című új albumát Földes László Hobo, november 17-én. A lemezen tizenhat vadonatúj dal mellett egy Rolling Stones feldolgozás, a Satisfaction is helyet kapott.

A lemez első felében vidámabb számok kaptak helyet, amelyek közül néhányat az énekes-dalszerző nemrégiben bemutatott már Az utcazenész című önálló estjén. Az album második felében komoly hangvételű dalok szólalnak meg.

"Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni. A régebbi idők és dalok mellett azt is felmutatja majd, hová jutottam, hol tartok most, a vicces és gunyoros visszaemlékezések, az emberi természet rohamos romlása, a fájdalmas veszteségek mellett az ezeknél sokkal fontosabb dolgok, a szerelem, a szeretet, a hűség, a hazaszeretet dalai is elhangzanak majd".

Hobo jelenlegi együttesének tagjai közül a gitáros Kiss Zoltán, a billentyűs Nemes Zoltán és a basszusgitáros György Attila is szerepel a zeneszerzők között. Hozzájuk csatlakozott hét szám erejéig Madarász Gábor, aki legutóbb a Circus Hungaricus című lemezen dolgozott együtt alkotótársként Hobóval, és aki a lemezbemutató koncerten is fellép majd.

A Hobo Rádió című albumot november 16-án, csütörtökön 17 órától dedikálja a szerző az MG Records lemezboltban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
Roy Jacobsen: A láthatatlanok című regényéről
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés