bezár
 

színház

2023. 12. 03.
Premierekkel zárja az évadot a Nemzeti Táncszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szegedi Kortárs Balett Diótörő-előadása, valamint Karácsonyi álom címmel Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat új, élőzenével, hagyományos és kortárs táncelemekkel készülő produkciója is szerepel a Nemzeti Táncszínház decemberi kínálatában, amelyben több bemutató is helyet kapott.

Az idén december 20-tól több alkalommal is műsorra tűzik az E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című műve alapján, Csajkovszkij zenéjével készült mese-balettet, Juronics Tamás koreográfiájában, a Szegedi Kortárs Balett előadásában.

Szkéné színház

Szintén az ünnepre hangolódva mutatják be 17-én Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat legújabb, Karácsonyi álom című, hagyományos és kortárs táncelemeket is magába foglaló előadását.

Decemberben több új bemutatót is tartanak a Nemzeti Táncszínházban. A hónap első premierje 5-én az egyedülálló táncstílust megalkotó Urban Verbunk előadása. A formabontó tánc show a jelen égető globális társadalmi kérdéseire hívja fel a figyelmet.

Ezt követően két Shakespeare-adaptációt is műsorra tűznek. A Kulcsár Noémi Tellabor a magyar színpadokon ritkábban játszott tragikomédiát, a Téli regét mutatja be december 6-án, míg a Kecskemét City Balett a szerző fordulatokkal teli komédiájával, a Szentivánéji álommal érkezik a Nemzeti Táncszínházba december 10-én.

December 15-én fellép a Nemzeti Táncszínházban a húszéves fennállását ünneplő PR-Evolution Debrecen Kortárs Táncegyüttes is, amely Weöres Sándor A teljesség felé című filozofikus művét ülteti át a tánc nyelvére.

A Nemzeti Táncszínház kisterme is számos újdonsággal várja az érdeklődőket. A Duna Táncműhely 15-i bemutatójának, a Hajadonok című új darabnak a középpontjában női táncformák, a női princípium áll, négy művész tolmácsolásában. A Gangaray Dance Company 19-én látható Up című bemutatója a testben rejlő végtelen lehetőségekre, a zene és tér kapcsolatára fókuszál, hangsúlyozva a mozdulat elsöprő kifejezőerejét, amely képes új világokba repíteni a nézőt.

Idén a különleges premierek és az ünnepi műsorok mellett a nézőket kétféle karácsonyi bérlettel is várják, amelyek a legnevesebb magyar táncegyüttesek előadásait tartalmazzák, ajándékötletet is kínálva. A Karácsonyi Folklór bérletben a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes produkciói szerepelnek, míg a Karácsonyi balett bérletben a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett és a Pécsi Balett alkotásai kaptak helyet.

Fotó: Ujvári Sándor, Nemzeti Táncszínház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
Holt költők társasága az Átriumban

Más művészeti ágakról

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés