bezár
 

színház

2024. 01. 21.
Soproni Egyetem, Nemzeti Színház, SZFE
Együttműködési megállapodást kötött
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Soproni Egyetem, Nemzeti Színház, SZFE Együttműködési megállapodással erősíti stratégiai partnerségét a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE).

Azt írták, a színház és az egyetemek a jövőben együttműködnek közös képzések létrehozásában, oktatócserék, közös érdek alapján benyújtható pályázatok és kulturális rendezvények megszervezésében.

A háromoldalú megállapodást a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, Sepsi Enikő, valamint a Soproni Egyetem rektora, Fábián Attila írta alá pénteken a fővárosi teátrumban.

Az együttműködés lehetőséget biztosít az SZFE hallgatóinak, hogy a Soproni Egyetem kulturális tereiben, a Ligneum Látogatóközpontban és az Erdészeti Múzeum impozáns udvarán mutassák be tudásukat.

A megállapodás nyitányaként 2024 márciusában Molnár Ferenc két egyfelvonásos vígjátékát, az Egy, kettő, három, valamint az Ibolya című darabokat mutatják be Bordrogi Gyula és Schell Ádám közreműködésével, de annak színpadra vitelében a Színház- és Filmművészeti Egyetem színinövendékei is részt vesznek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról

Más művészeti ágakról

Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
A Bohemian Betyars új albumáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés