bezár
 

film

2009. 09. 26.
Kínai filmhét az Urániában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Táncelőadások, előadások és kiállítások mellett a Kínai Filmhéten látható mozgóképek is színesítik az október 25-ig tartó Kínai Kulturális Fesztivál programjait Budapesten.

A Kínai Filmhét péntektől október 1-ig tart az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az érdeklődők 7 kínai mozgóképet tekinthetnek meg eredeti nyelven, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással - mondta el Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára pénteken az MTI-nek. Kiemelte: a magyar közönség ritkán láthat a kínai politikával, történelemmel, gazdasággal foglalkozó filmeket, ezért is várja egyebek mellett a magyar filmes szakma ezek bemutatóját.

A néma szent kövek című film egy fiatal szerzetes és a televízió kapcsolatát mutatja be, a Potala Palota a tibeti buddhizmus központi jelentőségű templomának történetét meséli el. A Tűzszerész című mozgókép egy bombatámadástól rettegő város feszült pillanatait tárja a nézők elé, A küzdelem útja egy wushu harcos élettörténetét mutatja be a 19-20. században. A Hosszú dal a mongol sztyeppéken élő emberek sorsát eleveníti fel, A kürt hangja című film a második világháborút követő polgárháborúban játszódik.

A filmhét nyitófilmje, A felhő és a víz balladája több földrészen és évtizeden átívelő szerelmi dráma, melyben egy szegény, baloldali orvostanhallgató esik szerelembe a tehetős, nagypolgári fogorvos lányával.

A szakállamtitkár tájékoztatása szerint a kínai kulturális fesztivál szeptember 13. és október 25. között zajlik Magyarországon a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel 60. évfordulója alkalmából, s számos program szórakoztatja a látogatókat. Példaként említette a budapesti Füvészkertben rendezendő Ginkgo napokat október 6-án, 7-én és 8-án. A látogatók egyebek mellett megismerkedhetnek a gyógynövény kultúrával, Kína természeti és kulturális örökségeit láthatják fotókiállításon, valamint kínai és magyar művészek gingkóval kapcsolatos bemutatóit, előadásait, kulturális és gasztronómiai különlegességeit ismerhetik meg.

A Kínai Nemzetiségek Ének- és Táncegyüttese a budapesti Madách Színházban ad műsort október 13-án és 14-én, 17-én pedig a kecskeméti Katona József Színházban. A több mint 50 éves múltra visszatekintő együttes fő célja a kisebbségi népcsoportok művészetének fejlesztése, a tehetségek felkarolása, valamint a különböző etnikumok együttműködésének támogatása. Küldetése, hogy tanítsa és gondoskodjon az ország etnikumaiból származó művészi tehetségekről - mondta Csák Ferenc.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szakmai konferenciát rendeznek, amelyen a két ország 60 éves diplomáciai kapcsolatait elemzik, a gazdasági és kulturális eredményeket, a jelen és a jövő lehetőségeit vitatják meg. A mezőgazdasági múzeumban október 12. és 25. között kortárs kínai tintafestményeket felvonultató tárlat lesz látható. A kiállítás bemutatja a tintafestészet ősi hagyományait, s a művészek merész, új technikákkal kísérletező műveit is.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába

Más művészeti ágakról

Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés