bezár
 

színház

2024. 03. 20.
A Csoda című komédiát mutatja be a Vígszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Csoda című komédiát mutatja be a Vígszínház A Csoda című komédiát mutatja be a Vígszínház pénteken. Schwajda György művét Dino Benjamin rendezésében tűzik műsorra.

„A Vígszínház először mutat be önálló Schwajda-művet, és ezzel a bemutatóval folytatódik az a négy évvel ezelőtt elkezdett sorozat, amelynek keretében a Házi Színpadon csak magyar szerzők műveit mutatják be. Így a Víg harmadik játszóhelye az elmúlt évadok alatt a magyar drámák otthona lett” – áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint írják, Schwajda György drámáinak hősei jobb sorsra érdemes, de az élethelyzetükből kitörni képtelen kisemberek, munkások, akiknek kiszolgáltatottságát, kiúttalan helyzetét, kitörési próbálkozásait a szerző részvéttel, ám mégis kritikusan, legtöbbször szatirikus tárgyilagossággal, valamint fanyar humorral ábrázolja.

A Csoda főszereplője egy vak nyomdai betűszedő, akit – mivel még nincs meg 10 évnyi munkaviszonya – keresőképessé nyilvánít a rendszer, így újra munkába kell állnia. Nagy Vencel nem tehet mást, megpróbálja újra látóként viselkedve élni a mindennapjait. Bejár egy nyomdába dolgozni, és nemcsak a munkahelyén, hanem otthon is próbál helyt állni, amiből aztán rengeteg bonyodalom származik.

A közleményben Dino Benjamint idézik, aki elmondta: „az alaphelyzet komikus szituációkat teremt a színpadon, ám közben mindez nagyon szomorú is. Ez a kettősség fut végig a történeten, amely bár eredetileg a hetvenes évek végén játszódik, napjainkban is teljesen releváns.”

„Ma is ugyanígy belekényszerülhetnek az emberek olyan helyzetekbe, ahol erőn felül kell teljesíteniük azért, hogy túléljenek. Ami pedig az igazi csoda ebben a darabban, hogy rengeteg ember segít neki – teljes szívvel és szeretettel – fenntartani a látszatot” – emelte ki az előadás rendezője.

A darabot Gyöngyösi Zoltán, Waskovics Andrea, Hullan Zsuzsa, Borbiczki Ferenc, Szántó Balázs, Bölkény Balázs, Karácsonyi Zoltán és Gados Béla szereplésével mutatják be a Házi Színpadon. A díszletet Horváth Jenny, a jelmezeket Csuzda Kitti tervezte, a koreográfus Hojsza Henrietta, a zeneszerző Mester Dávid.

Az előadásról további információ ezen az oldalon érhető el.

Kép forrása: a Vígszínház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

Könyvbemutató másképp
Luca Guadagnino: Challengers
irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
Kelemen Kinga kiállításának megnyitóbeszéde


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés