bezár
 

építészet

2009. 10. 04.
Ismét megnyílt a hajlított ház a Göcseji Falumúzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szüreti vigadalom keretében megnyitották a felújított zalalövői úgynevezett hajlított házat szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban.

Az épületegyüttesben közönségbarát, autentikus környezetben zajlanak majd csoportfoglalkozások, lehetőség nyílik népijáték-készítésre, népi munkák bemutatására, tradicionális étkek főzésére, sütésére is - mondta el Vándor László megyei múzeumigazgató.

A hajlított házat XX. század eleji hangulatot idéző bútorokkal rendezték be, de a tisztaszobában már megtalálhatók XXI. század elektronikus eszközei, mint például a számítógép és a kivetítő is.

Az udvaron felépítettek két sütőkemencét, a gazdálkodás emlékeit bemutató torkos pajtában pedig - amely a néprajzi múzeum legnagyobb fedett létesítménye - táncegyüttesek, színjátszó csoportok léphetnek majd fel.

A ház alkalmas leánykérések, lakodalmak lebonyolítására is. Az épület melletti kápolna pedig alkalmas helyszín az esküvői, keresztelői szertartások tartására.

A Göcsej-vidéken a XIX. században az "egyenes ház" volt jellemző, amikor egymás mögött alakították ki a tisztaszobát, a konyhát és a kamrát. A hajlított ház - amikor "L-alakot" képezve a ház mögé építtették a hátsó traktust és az istállót - csak a későbbi évtizedekben terjedt el.

Vándor László hozzáfűzte; a zalalövői hajlított házban eredetileg egy XX. századi konyha volt berendezve. A falumúzeum alapításakor, mintegy negyven esztendővel ezelőtt azonban az volt az elképzelés, hogy az épületeket a XIX. századi állapotukban mutatassák be, ezért a konyhát lebontották. A mostani átalakítás után viszont azt is bemutatják, hogy ezeket a házakat milyen körülmények között használták az 1960-as években.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Gondolatok a Körszállóról
építészet

A lakozási válságról
építészet

A lakozási válságról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés