bezár
 

irodalom

2024. 10. 31.
Az idei Alföld-díjasok: Gergely Ágnes, Korpa Tamás és Juhász Tibor
És a Debreceni Irodalmi Napok programja
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Az idei Alföld-díjasok: Gergely Ágnes, Korpa Tamás és Juhász Tibor Az Alföld szerkesztősége 2024-ben is odaítélte három kiváló szerzőjének az Alföld-díjat: Gergely Ágnes költő, Korpa Tamás költő és Juhász Tibor író, költő, szerkesztő kapja idén a rangos kitüntetést.

Az Alföld szerkesztősége 1978 óta kiemelkedő szerzőit nívódíjban részesíti. 1993-tól a díjazottak a pénzjutalom mellé E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják. 1978 és 2023 között 46 alkalommal 132 szerzőnek 139 Alföld-díjat osztottunk ki (heten: Csoóri Sándor, Sütő András, Kulcsár Szabó Ernő, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Esterházy Péter és Térey János kétszer is megkapták). A kitüntettek között olyanok szerepeltek, mint Kányádi Sándor, Hankiss Elemér, Tar Sándor, Nádas Péter, Borbély Szilárd, Kovács András Ferenc, Szilágyi István, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina és még sorolhatnánk. Az Alföld-díj a hazai irodalmi díjkultúra egyik legrangosabb kitüntetése, amely mindig is érdemalapú volt és az is marad.

prae.hu

Gergely Ágnes

Gergely Ágnes a magyar és a világlíra hagyományaihoz kapcsolódó, a humort és az iróniát sem nélkülöző klasszikus veretességű költészetéért, a lapunkban közel 60 éve megjelenő verseiért.

 

 

 

Juhász Tibor

Juhász Tibor színvonalas és kockázatvállaló lírai és prózai munkáiért, lapunkban közölt elmélyült és hiánypótló tanulmányaiért és kritikáiért, vitaanyagaiért, a folyóiratunkhoz köthető beszélgetések moderálásáért.

 

 

Korpa Tamás az emberi és a non-humán, a természeti és a kulturalizált képződmények találkozását, érintkezését, egymásba fonódását letapogató, hallhatóvá és láthatóvá tevő, különleges hangoltságú verseiért, valamint lapunkban megjelent kritikáiért és interjúiért.

Korpa TamásA díjakat november 5-én, az Alföld-díjasok estjén adjuk át 19 órakor a Kölcsey Központ Bényi Galériájában, majd a díjazottak egy portrébeszélgetésen vesznek részt. A díjazottakat Áfra János, Lapis József és Herczeg Ákos méltatja, a panelbeszélgetést Fodor Péter moderálja.

A Debreceni Irodalmi Napok idei témája: a levél

A díjátadót megelőzően 17 órakor veszi kezdetét a tudományos tanácskozás.

A levél a kapcsolattartás, az üzenetküldés, az információáramlás ősidők óta létező médiuma. Postagalamb, gyalogos vagy lovas futár, postakocsi, hajó, vonat, repülőgép hozta-vitte, kézzel írták, később írógéppel, manapság a világháló röpíti az üzeneteket. A költői és a misszilis, a bemutatkozó és a búcsúlevelek, az el nem küldött és a meg nem érkező, a felmentő és a posztumusz levelek kultúr- és irodalomtörténeti jelentősége – Euripidész Hippolütoszától, Lőrinc barát és Romeo levelétől, Mikes Kelemen „édes néném”-nek címzett levelein, valamint az Új Heloise-on, a Wertheren és a  Veszedelmes viszonyokon át a levelek különös jelentőségéig az irodalomtörténeti hagyományban: Petőfi és Arany barátságától József Attila búcsúlevelein át Borbély Szilárd és Térey János immáron Debrecenben gondozott írói hagyatékáig. A folyóiratok valaha a nyilvánossá tett írói-költői levelezéseken alapulva fejlődtek ki, s a levelek sorsalakító szerepe minden korban jelentős szerepet játszott. Mi a helyzet manapság, amikor a hagyományos levelezésnek (levélpapír, boríték, bélyeg stb.) leáldozott, s amikor a „levélciklus” lerövidült, az üzenetváltások felgyorsultak, a levélírás kulturális gyakorlata gyökeresen átalakult és egyszersmind illékonyabbá is vált? Mi változott és megváltozott-e ezáltal az ember?

Várható programok:

17:00 Bódi Katalin: A levélregény poétikája és emberképe a kora újkorban
17:20 Szilágyi Zsófia: „légy szíves azonnal válaszolni”: mit tudhatunk meg Móricz leveleiből?
17:40 Guld Ádám: Vigyorkódok, hangulatjelek, smiley-k: a képiség szerepe a digilektusban)
18:00 Levelezés egykor és ma panelbeszélgetés: Bódi Katalin, Szilágyi Zsófia, Guld Ádám és Pataky Adrienn, moderál: Szirák Péter

A prae.hu-t az Alföld Folyóirat értesítette.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Beszélgetés Gulyás Adrienn műfordítóval
irodalom

Az éven tizedik alkalommal rendezték meg az eseményt
Kritika Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című kötetéről

Más művészeti ágakról

art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés