bezár
 

építészet

2009. 10. 07.
Holokauszt-emlékközpontot építenek Rómában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Holokausztmúzeum építését tervezik 2012-re Rómában, nem messze Benito Mussolini egykori fasiszta diktátor rezidenciájától.

prae.hu

Gianni Alemanno, Róma újfasiszta múltú polgármestere szerint 2010 elejére tervezik az építési pályázat kiírását, a múzeumot pedig 2012-ben szeretnék megnyitni. "Rómában lesz a világ egyik legszebb múzeuma" - fejtette ki nagyratörő terveit Almanno az Il Messaggero című római napilapnak.

A múzeumban fényképekkel, filmekkel, fennmaradt emléktárgyakkal mutatják majd be a német megszállás időszakát. Az intézménnyel Róma történetének legsötétebb korszakára és a főként a zsidó lakossága által elszenvedett szörnyűségekre kívánnak emlékezni - fejtette ki Alemanno.
Miután Olaszország fegyverszünetet kötött a szövetségesekkel, 1943. szeptember 8-án a náci Németország a legtöbb olasz várost, köztük Rómát is elfoglalta. Ekkor véget ért az olasz zsidóknak a nácizmus faji őrületétől mentes addigi élete. 1943. október 16-án indult el az első római zsidótranszport.

Nem messze a holokausztmúzeum tervezett helyétől található Benito Mussolini volt diktátor egykori nyári rezidenciája, a Villa Torlonia, amelyet több évig tartó restaurálás után 2006-ban nyitottak meg múzeumként. Az 1830-ban épített kúriát színes márványlapok és freskók díszítik. Mussolini 1925-ben vette át a villát, ahol nemcsak pompás estélyeket tartott, hanem egy-egy titkos légvédelmi, illetve gáztámadás-ellenes bunkert is berendeztetett.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
építészet

Gondolatok a Körszállóról
építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
építészet

Balázs Mihály: Az építészet egy című könyvéről

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés