bezár
 

színház

2024. 12. 29.
A Szegedi Kortárs Balett új bemutatója
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Ingmar Bergman kultfilmjének címére utalva Jelenetek a házasságról címmel új bemutatóra készül tavasszal a Szegedi Kortárs Balett, amely idén Belgiumban a legkedveltebb balett-társulat lett. Magyarországon és külföldön egyaránt óriási érdeklődés és osztatlan siker övezte a társulat karácsonyi darabját, a Diótörőt. Csajkovszkij zenéje és az előadás friss, játékos, ám hangulatában, látványában mégis klasszikus megvalósítása nemcsak a gyerekeket, de az őket kísérő felnőtteket is lenyűgözte.

Szegeden a gyerekbérlet igényeinek megfelelően januárban és februárban újra láthatja a közönség az előadást. Felújítják a nagy sikerű Shakespeare-darabot, a Leart, és megkezdik a Jelenetek a házasságról című új produkció előkészületeit.

A 2024-25-ös évad kezdete óta eddig 67 fellépést teljesített az együttes, ebből Franciaországban, majd Finnországban és Belgiumban összesen huszonöt előadást játszottak. Párizsban először mutatkozott be a társulat. A Le 13eme Art Theatre kilencszáz fős nézőterén tizennégy estén aratott sikert a Fekete hattyú és a Carmina Burana, ami jó belépőként szolgál Európa kulturális piacának egyik fővárosába. Helsinkiben, a Savoy színházban és Brüsszelben, a 3500 fős Cirque Royalban visszatérő vendégként üdvözölték a szegedi együttest.

Echéry-Pataki András igazgató tájékoztatása szerint a Szegedi Kortárs Balett Belgium legkedveltebb balett-társulatává vált: vezeti a legtöbb nézőt vonzó balettegyüttesek listáját, hiszen a legtöbb jegy a Carmina Burana, a Fekete hattyú és a Diótörő című előadásokra fogyott. Didier Durieux belga menedzserükkel hosszú távú céljaik vannak, és már 2025 karácsonyára hirdetik a jegyeket, illetve 2026-ra is terveznek.

A brüsszeli Liszt Intézet kísérő rendezvénnyel csatlakozott az előadásokhoz, amelyből hagyományt kívánnak teremteni. A szervezet székházában szakmai napot tartottak, amelyen Czár Gergely társkoreográfus és Imelda Bianca Jeremias jelmeztervező részvételével nagy érdeklődésre számot tartó pódiumbeszélgetést és jelmezkiállítást szerveztek, valamint a vendégek részletet tekinthettek meg a Carmina Buranából.

A 2025-ös év első bemutatójaként tavasszal Juronics Tamás művészeti vezető Jelenetek a házasságról című koreográfiáját tűzik műsorra. A darab a Nemzeti Táncszínház partnerségével valósul meg, és először a szegedi nézők láthatják április 25-én, majd Budapestet követően külföldön is játsszák.

Juronics Tamás elmondta, hogy ősszel Mozart művészete előtt tisztelegve Ama deus címmel készít koreográfiát. A történet a zeneszerző művei köré épülve jeleníti meg személyiségét, kapcsolatait a nőkkel és egy zseni viszonyát a körülötte levő világgal. Az új produkciót a hazai premiereket követően decemberben, a szerző halála napjának évfordulóján Brüsszelben is bemutatják.

Felhasznált fotók: Szegedi Kortárs Balett

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés