bezár
 

zene

2025. 01. 30.
Nyilvános órák és és esti szimfonikus koncert a Zeneakadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Diákok fellépésével, nyilvános órákkal, előadásokkal és esti szimfonikus koncerttel is várja a közönséget az idén 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 9-én A tehetség napja című rendezvényén.

A Liszt Ferenc téri főépület különböző termeiben 2018 óta évről évre megtartott program célja, hogy a közönség betekinthessen a kulisszák mögé, képet kaphasson az egyetem hétköznapjairól és megismerhesse az intézményben tanuló fiatal tehetségeket - közölte a Zeneakadémia szerdán az MTI-vel.

prae.hu

A tehetség napja állandó partnere a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amely a legjobb növendékek szólójával ezúttal többek közt Handel, Albinoni, Vivaldi, Haydn és Bach műveit adja elő.

A nap folyamán az egyetem szinte minden képzési iránya bemutatkozik. Ebben az évben nyilvános zenekari próba is lesz, amelyen az esti hangverseny műhelytitkába lehet bepillantani Ménesi Gergely karmester vezetésével.

Egy végzős muzikológus hallgató Bartók ifjúkoráról szóló zenetudományi előadással várja az érdeklődőket. Fellépnek az Egyházzene Tanszék, az Ének Tanszék és a Karmester és Karvezető Tanszék hallgatói, egy fúvós növendékekből alakult együttes, a The MUZE Five, az elektronikus zenei és a jazz tanszék hallgatói.

Az érdeklődők megismerhetik a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének még gyerek korú zongorista diákjait is.

Az egyetem oktatói közül Rohmann Ditta csellóművész, Dráfi Kálmán zongoraművész, Eredics Benjámin népzenész és Bacsó Kristóf jazz-szaxofonművész egy-egy nyilvános órát tartanak növendékeikkel.

A Zeneakadémia Nagytermének híres, rekonstruált Voit-orgonáját Szabó Balázs, a szakirány vezetője mutatja be a közönségnek, a tanszak hallgatóival.

A programsorozat zárásaként este 19.30-tól Ménesi Gergely vezényletével és Rozsonits Ildikó zongorista közreműködésével a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara lép fel a Nagyteremben, műsorukon Haydn 94. ("Üstdobütés") szimfóniája, Weiner 5. divertimentója és Beethoven 5. zongoraversenye szerepel.

A tehetség napjára, illetve az esti hangversenyre külön-külön kaphatók jegyek a Zeneakadémia honlapján és jegypénztárában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Balogh Ádám lemezéről
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

Kritika Vass Norbert Kappanfölde című kötetéről
színház

Bolondok tánca a Radnóti Színházban
art&design

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés