bezár
 

zene

2025. 05. 07.
A Roxette zenekar alapítója Budapesten
Per Gessle európai turnéjának első állomás Budapest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Per Gessle, a Roxette zenekar alapítója Roxette In Concert címmel európai turnéra indul, amelynek első állomása Budapest lesz. A zenész Lena Philipsson svéd énekesnővel közösen lép fel a Budapest Arénában november 4-én.

A Roxette zenekart 1986-ban alapította Per Gessle és Marie Fredriksson, aki 2019-ben hunyt el.

„Öt év telt el azóta, hogy a Roxette elvesztette énekesnőjét, Marie Fredikssont rákban, gyászba borítva a családot, a barátokat és a rajongókat. Mégis, örökségük tovább él, dalaikat a mai napig játsszák és élvezik régi és új rajongóik szerte a világban” – írták a szervezők.

prae.hu

A Roxette In Concert elnevezésű turné első része a dél-afrikai Fokvárosban indult, Pretoriában folytatódott és kilenc koncerttel Ausztráliában zárult. A koncertsorozat második, európai része pedig november 4-én, Budapesten kezdődik.

„Perrel dolgozni és előadni ezeket az ikonikus dalokat színtiszta öröm. Izgatott vagyok a folytatás kapcsán” - mondta Lena Philipssont, a Roxette új énekesnője.

A két frontember mellett régi tagok és olyan világklasszis zenészek is színpadra lépnek, mint Christoffer Lundquist, Magnus Börjeson, Magnus „Norpan” Eriksson, Dea Norberg, valamint a Roxette eredeti kísérői: Clarence Öfwerman és Jonas Isacsson.

Képek: a BudapestArena, és a Roxette hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés