bezár
 

film

2025. 05. 08.
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A versenyprogram mellett izgalmas kiegészítő rendezvények, kiállítás, kicsiknek szóló napi vetítések, kerekasztal-beszélgetések, workshopok is szerepelnek a május 27-én kezdődő Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál programjában.

A fesztivál – amely központi helyszíne a Belvárosi mozi – idén a Cillian Murphy főszereplésével készült Ilyen apróságok (Small Things Like These) című filmmel nyit, melyet széles körű forgalmazásban nem láthatott a magyar közönség.

prae.hu

Újra vászonra tűzik a legjobb operatőrnek járó Oscart nyert filmek sorozatán belül Christopher Nolan klasszikusát, az Eredetet, felvezető szabadtéri vetítés keretében május 22-én tekinthető meg az István, a király, de az Andor Tamás operatőri munkája mellett készült Szerelem első vérig is látható lesz a Dugonics téren.

Az operatőri munkát fókuszba helyező filmes seregszemle idei különlegesség, hogy a versenyprogramba beválogatott alkotások között a nagyjátékfilmek, kisjátékfilmek és a dokumentumfilmek mellett videóklipek is szerepelnek, ezeket május 28-án egymást követően láthatja a közönség.

A programba visszatér a legkisebbeket megszólító Aprófeszt és a Magyar Operatőrök Hete versenyszekció is, melyben az utóbbi évek hazai filmtermésének legjavát tekinthetik meg az érdeklődők: újra műsoron a Futni mentem, az És mi van Tomival?, az Egy százalék indián, vagy a tavalyi nyitófilm: a Január 2.

A különböző szekciók utáni közönségtalálkozók mellett kerekasztal-beszélgetések színesítik a programsorozatot: Női szemmel címen a szakma kifejezetten női aspektusait érintő kérdések merülnek fel, de szó lesz a fesztivál programjában is megtalálható kortárs felnövekedéstörténetekről is.

Off-programként, premier előtt látható Salamon András Random című filmje, melynek operatőre a fesztivál zsűrielnöke, Szabó Gábor, majd a vetítést követő beszélgetésen rajta kívül Sándor Pál és Andor Tamás vesznek részt.

Képek: Zsigmond Vilmos Film Festival

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Rajz és film kapcsolata Sunao Katabuchi A világ innenső végén című animéjében
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés