bezár
 

film

2025. 10. 15.
Az SZFE hallgatójának rövidfilmjét díjazták Londonban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Varga Sébastien, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemrég végzett second unit rendező szakos hallgatója elnyerte a legjobb diákfilmnek járó elismerést a Nemzetközi Motor Filmdíjon ‒ tájékoztatta az intézmény az MTI-t kedden.

A Nemzetközi Motor Filmdíj (International Motor Film Awards, IMFA) a világ legizgalmasabb autós és motoros tematikájú alkotásait mutatja be, amelyek több mezőnyben is versenybe szállnak egymással ‒ olvasható a tájékoztatóban.

Varga Sébastien Poros utakon című diplomafilmje a legjobb diákfilm és a legjobb operatőri munka kategóriában is jelölést kapott.

A zsűri döntése szerint a magyar alkotása végül a legjobb diákfilmnek járó díjat érdemelte ki. A tizenegy perces rövidfilmben két régi barát ismét rajthoz áll öreg Ladájukkal, hogy megdöntsék a rekordot, és hogy ezzel a profi ligába bekerüljenek.

A díjátadót október 2-án rendezték a londoni Alexandra Palace-ban, ahol idén olyan produkciók is szerepeltek a programban, mint Brad Pitt készülő Forma-1-es filmje vagy a legújabb Mission: Impossible.

A zsűriben az Oscar-díjas kaszkadőrkoordinátor Vic Armstrong (Indiana Jones, James Bond) valamint az egykori Top Gear ikonikus alakja, Ben Collins brit autóversenyző és Tiff Needell autóversenyző, televíziós műsorvezető foglaltak helyet.

A tájékoztató szerint a Motor Filmdíj a rendezői és kreatív teljesítmény mellett az autós jelenetek mögött dolgozó technikai szakemberek – kaszkadőrök, operatőrök – munkáját is díjazza. Varga Sébastien győzelme így egyszerre elismerés a fiatal rendező egyéni látásmódjának és annak az új szakmai tudásnak, amelyet az SZFE 2024-ben indult egyéves second unit képzése biztosít ‒ áll a közleményben.

A fotó forrása: A Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
Alejandro González Iñárritu: Digger
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
Nemes László Árva című filmjéről

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Stark István Vasa vasorum kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés