bezár
 

zene

2025. 11. 21.
Februárban Kurtág 100
Fesztivál Kurtág György 100. születésnapjának ünneplésére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Februárban Kurtág 100 2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe. A február 15. és 28. között, a Budapest Music Center szervezésében megvalósuló ünnepi fesztiválon nemzetközi sztárok és a hazai kortárszenei élet meghatározó előadói mutatják be Kurtág életművének keresztmetszetét a főváros legfontosabb klasszikus zenei koncerthelyszínein – közölték a szervezők a prae.hu művészeti portállal. 

Kurtág György születésnapjának estéjén, február 19-én a Müpában Víkingur Ólafsson és Várdai István közreműködésével, a Danubia Zenekar előadásában hallhatjuk az életmű sarokköveit. Másnap a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben kerül sor Kurtág új operája, a Die Stechardin ősbemutatójára is, Maria Husmann és a Keller András vezette Concerto Budapest előadásában. A Zeneakadémián Hiromi Kikuchi és Ken Hakii játssza a számukra dedikált két darabot a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, ifj. Kurtág György az ünnepelttel közösen komponált művüket szólaltatja meg, Juliane Banse és Keller András pedig a Kafka-töredékekkel zárja a fesztivált.

prae.hu

A BMC Koncerttermében tartott kamaraesteken olyan neves művészek lépnek fel, mint Pierre-Laurent Aimard, Benjamin Appl, Steven Isserlis, Csalog Gábor, Fejérvári Zoltán, Perényi Miklós, Rohmann Ditta, Várjon Dénes vagy a Kelemen Kvartett. A Koncertteremben szólalnak meg Kurtág legfontosabb vokális ciklusai is: Jőrös Andrea, Haja Zsolt és az UMZE Kamaraegyüttes műsorán az Ahmatova- és Pilinszky-dalok, míg a SWR Vokalensemble koncertjén a Csüggedés és keserűség dalai kapják a főszerepet.

A kéthetes fesztivál koncertjein az ünnepelt alkotásai mellett elhangzanak a hozzá különösen közel álló nagy elődök – Johann Sebastian Bach, Franz Schubert, Robert Schumann, Ludwig van Beethoven, Bartók Béla és Ligeti György – darabjai is, Kurtág műfajokon túlmutató hatásáról pedig a Moment’s Notice Trió és a Modern Art Orchestra koncertje tanúskodik a Magyar Zene Házában. A Zene Háza Hangdómjában Kurtág rajzai különleges audiovizuális előadáson lépnek párbeszédre zenéjével.

A fesztivál keretében kerül sor az Ezüst Medve-díjas rendező, Nagy Dénes dokumentumfilmje, a 2021 és 2025 között készült Kurtág-töredékek premierjére a Müpában, amelyet pódiumbeszélgetés követ Víkingur Ólafsson, Pierre-Laurent Aimard, Benjamin Appl és Nagy Dénes részvételével, míg a Kurtág-univerzum bemutatását a Kurtág-perspektívák című zenetörténeti konferencia és szimpózium, valamint a Zenetudományi Intézet gondozásában megvalósuló Jelek, játékok, üzenetek című kiállítás teszi teljessé.

A fesztivál teljes programja és jegyvásárlás: 100.kurtag.hu
A fesztivál támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Partnerek: Művészetek Palotája, Zeneakadémia, Magyar Zene Háza, ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Editio Musica Budapest, Paul Sacher Stiftung

Fotók: ©Huszti István / BMC

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
építészet

Beszélgetés Mátrai Péterrel
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés