bezár
 

zene

2026. 01. 06.
Kamarazenekarok vezetői és az Anima Musicae
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is elindítja Animato bérletes koncertsorozatát az Anima Musicae Kamarazenekar, a koncerteken a hazai kamarazenekarok vezetőit látják vendégül.

A 2026-os évadban az Animato bérlet részeként megvalósuló hangversenyeken az Anima Musicae az idei évadban Tfirst Péter, Kováts Péter és Pilz János vezetésével lép színpadra a Nádor Teremben.

prae.hu

A sorozat első koncertjén, január 17-én Tfirst Pétert, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmesterét látja vendégül az együttes.

Az Animato bérlet második, február 14-i koncertjének vendégművésze Kováts Péter Bartók-Pásztory-díjas hegedűművész, a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője lesz. Az esten Mendelssohn, Philip Glass és Eduard Toldra művei mellett Dvořák és Hacsaturján zenéi is megszólalnak majd, Kováts Péter saját hangszerelésében.

A sorozat harmadik, utolsó koncertjén, március 7-én Pilz János érkezik az együtteshez.

Pilz János 2012 óta a Budapesti Vonósok koncertmestere, valamint a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezetője, korábban pedig több évtizeden keresztül játszott a Keller Kvartettben.

Az általa vezetett hangversenyen Beethoven f-moll „Serioso” kvartettje, valamint Mendelssohn, Dvořák és Janáček szerzeményei csendülnek majd fel.

„A magyar kamarazenekari tradíció ápolása fontos célkitűzése az együttesnek, ennek kiteljesedése és ünnepe az Animato sorozat" - hangsúlyozták a szervezők.

Fotók: Anima Musicae Kamarazenekar weboldal/ Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Mátrai Péterrel
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés