bezár
 

színház

2026. 02. 23.
Elhunyt Götz Béla díszlettervező
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Götz Béla díszlettervező Életének 86. évében ma hajnalban elhunyt Götz Béla Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti Keresztjével kitűntetett, Tolnay Pál életműdíjas díszlettervező - tudatta a Madách Színház hétfőn.

Az alkotót a Madách Színház saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról később adnak tájékoztatást - írták a közleményben.

Götz Béla 1940-ben született. 18 éves korától dolgozott a Madách Színházban. 1976-tól a Madách Színház szcenikusa, majd díszlettervezője lett. Több mint 300 díszletet alkotott. Nevéhez fűződik a Madách Színház leghosszabb ideje műsoron lévő előadásának, a Macskák című musicalnek a díszletterve is.

Az évtizedek során országszerte olyan emlékezetes előadások színpadképét álmodta meg, mint a Csíksomlyói Passió és az István, a király királydombi ősbemutatója. Tevékenyen vett részt a Madách Színház 1999-es felújításában, a nézőtér mennyezetén lévő freskó is Götz Béla alkotása.

Tudását és tapasztalatát a Képzőművészeti Főiskolán osztotta meg az új generációkkal.

Götz Bélát 1984-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 2025-ben Tolnay Pál-díjat kapott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés