bezár
 

zene

2009. 11. 12.
A The New York Times a Keller Vonósnégyest méltatta
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szerdai The New York Times a Keller Quartet New York-i fellépését méltatta; a vonósnégyes az Extremely Hungary magyar kulturális évad keretében az 92Y központban Bartók, Ligeti és Beethoven darabjait szólaltatta meg.

prae.hu

A napilap kritikusa, Vivien Schweitzer szerint a kamarazenei koncerteken, még akkor is, ha az egész előadás első osztályú, néha van egy fantasztikus pillanat, amikor a zenekar különösen egybeforrottnak tűnik. A Keller Quartet vasárnapi előadásán ez a pillanat Beethoven F-dúr vonósnégyesének lassú tételénél jött el.

A szerző szerint az 1987-ben a budapesti Zeneakadémián alapított kvartett - Keller András és Pilz János hegedűssel, Gál Zoltán brácsással és Szabó Judit csellistával - Beethoven utolsó vonósnégyesében (Opus 135.) a lassú részt meleg, szenvedélyes hangon és kifejező erővel adta elő, és megragadta a többi tétel emelkedett szellemiségét.

A magyar együttes Beethoventől a Nagy fúgát (Opus 133.), Ligetitől az 1. Vonósnégyes "Métamorphoses Nocturnes" című darabot, Bartóktól pedig a III. vonósnégyest játszotta. A zenekar energikus és meglepő értelmezését kínálta Bartók zenéjének, Ligeti eklektikus stílusú vonósnégyesének szokatlan hangeffektusait pedig magabiztosan adta vissza - írta a The New York Times kritikusa.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés