bezár
 

film

2026. 06. 29.
Magyar alkotásokat is díjaztak az Annecy Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar alkotásokat is díjaztak az Annecy Fesztiválon Két magyar alkotást is díjjal ismertek el a szombaton lezárult Annecy Fesztiválon: Klingl Béla Alkotás című rövidfilmje elnyerte a Vimeo Staff Pick-díjat, Turai Balázs fejlesztés alatt álló projektje, a Killin' It pedig a MIFA Pitch rövidfilmes kategóriájának Ciclic-díját kapta meg.

A Magyar Animációs Producer Szövetség hétfőn közleményben azt közölte az MTI-vel, hogy Magyarország öt versenyfilm, hét pitch-projekt és a szövetség által, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával működtetett nemzeti stand révén vett részt a világ legfontosabb animációs seregszemléjén és filmvásárán, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

prae.hu

Klingl Béla Alkotás című animációját a fesztivál rövidfilmes versenyprogramjába válogatták be. A költői, vizuálisan gazdag alkotás a teremtés folyamatát és a megszülető mű önálló életre kelését vizsgálja. A filmben egy festővászon elevenedik meg, amelyen absztrakt formák és finoman emberi történetek bontakoznak ki.

A fesztiválon a hivatalos zsűri mellett több szakmai partner is saját díjakat oszt ki. A Vimeo Staff Pick-díjat a Vimeo nevű videómegosztó szerkesztői csapata ítéli oda olyan alkotásoknak, amelyek művészi, kreatív vagy technikai szempontból kiemelkedő teljesítményt mutatnak. A díj egyúttal azt is jelenti, hogy a film online premierjét követően automatikusan megkapja a Vimeo Staff Pick minősítést, amely a platform egyik legfontosabb szakmai ajánlása, és jelentős nemzetközi láthatóságot biztosít az alkotás számára.

A közlemény szerint a fesztivál szakmai programjának egyik legfontosabb eseménye a MIFA Pitch, ahol a világ legígéretesebb fejlesztés alatt álló animációs projektjeit mutatják be befektetők, producerek és szakmai partnerek előtt.

Az idei rövidfilmes pitchfórumra mindössze 13 projekt kapott meghívást, köztük Turai Balázs Killin' It című animációs filmterve. A projekt a kortárs világ számos kérdését érinti az identitáspolitikától a társadalmi változásokon át a mesterséges intelligenciáig. A nemzetközi zsűri a rövidfilmes kategória Ciclic-díjával jutalmazta az alkotást, amelyhez 35 ezer eurós támogatás és hat hónapos alkotói rezidenciaprogram kapcsolódik a franciaországi Vendome-ban.

A tájékoztatóban arra is kitértek, hogy az idei fesztivál egyik legtöbbet vitatott alkotása a versenyprogramban szereplő Danse Macabre volt, amelynek koproducerei között a magyar Cinemon Entertainment is szerepel. A holland, francia, belga és magyar együttműködésben készült film kapcsán már a beválogatás után vita alakult ki, mivel az alkotók a gyártási folyamat egyes szakaszaiban mesterséges intelligencián alapuló eszközöket is alkalmaztak.

A rendező, Hisko Hulsing ugyanakkor a kezdetektől transzparensen kommunikálta, hogy a film vizuális világa saját kézzel festett alkotásaira épül, a mesterséges intelligenciát pedig kísérleti technikai eszközként használták a gyártási folyamatban. A film premierjén tiltakozás is kísérte a vetítést, ugyanakkor a fesztivál művészeti igazgatója, Marcel Jean nyilvánosan kiállt az alkotók mellett, hangsúlyozva a kreatív folyamat összetettségét és az alkotói szándék fontosságát.

A vita rámutat arra, hogy az animációs szakma egyik legfontosabb jelenlegi kérdése a mesterséges intelligencia szerepe, használatának módja és a szerzőség jövője - olvasható a tájékoztatásban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Kristoffer Borgli: Kész dráma
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
Rose of Nevada a Brit Filmnapok megnyitóján

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés