színház
Dosztojevszkij Ördögök című regényéből készül az első nagyszínpadi bemutató a budapesti Nemzeti Színházban; az előadás Vidnyánszky Attila rendezésében látható, november 27-ei premierrel.
Vidnyánszky Attila igazgató kiemelte: ünnepi évad következik, tavasszal lesz 25 éves a Duna-parti épület, és 190 éve jött létre a Nemzeti Színház. "Igyekszünk megfelelni a ránk hagyott örökségeknek, amelyek közül Németh Antal igazgató gondolatait emelném ki: a Magyar Nemzeti Színház legyen nyelvében magyar, lelkében nemzeti és legyen abszolút mértékkel mért színház".
A teátrum első premierje pénteken a Liliomfi lesz a Kaszás Attila Teremben. Szigligeti Ede komédiája a zsarnok (atyák) felett győzedelmeskedő fiatalokat, a színházat és az életet ünnepli. A történetet az SZFE harmadéves prózai színész osztálya adja elő.
Az első nagyszínpadi bemutató egy orosz klasszikus lesz november 27-én. Mint kiemelték, Vidnyánszky Attila rendezésében az Ördögök nem csupán egy politikai összeesküvés és egy radikalizálódó közösség története, de "Dosztojevszkij szereplőinek küzdelmén keresztül egy metafizikai dráma bontakozik ki: az Isten nélküli szabadság örvénye, a hit és hitetlenség dilemmája, a bűn, a felelősség és a megváltás lehetőségének fájdalmas kérdései jelennek majd meg a színpadon". A rendező tájékoztatása szerint az Ördögök három, tematikailag egymással összefüggő előadás középső darabja. Az első az előző évadban bemutatott Marxtőkéje, amelynek fő kérdése: hogyan tudja egy ideológia letarolni az egész világot, s hogy a gyilkos eszmék milyen utóélettel bírnak. Ezt a gondolatkört zárja majd le az Ördögök után a sorozat harmadik előadása, amely a 2027/2028-as évadban Franz Kafka A per című műve lesz.
December 12-én Bodrogi Gyulát ünnepli a teátrum, aki a nagyszínpadon mesél, játszik, énekel, emlékezik. Az esten pályatársak segítségével elevenednek meg a kezdetek: a néptáncos évek, a színművészeti főiskolán eltöltött időszak, az első színpadi és filmszerepek, szinkronok és játszótársak. A Bodrogi című előadást Olt Tamás rendezésében láthatjuk.
Ifj. Vidnyánszky Attilának a beregszászi társulattal készült, Volt egyszer egy… című előadása 2027 januárjában látható a Kaszás Attila Teremben. A Nemzeti Színházzal közös előadás kiindulópontja Jókai Mór A cigánybáró című írása. Tóth Ede népszínműve, A falu rossza 2027 februárjától látható a nagyszínpadon Rátóti Zoltán rendezésében, aki 30 éve Szolnokon a főszerepet alakította.
Az új évadban Semmelweis Ignác történetét is színre viszik a Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila felidézte: mióta a társulathoz szerződött Vecsei H. Miklós, Koltai Lajos életrajzi filmjének címszereplője, azóta tervezi, hogy más megközelítésben, de színre viszik az anyák megmentőjének tragikus életét. A Semmelweis bemutatója február 19-én lesz a Gobbi Hilda Színpadon. A produkció a 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémiával közösen valósul meg. A Sánta Ferenc regényéből készülő Az ötödik pecsét premierje 2027 márciusában lesz szintén a Gobbi Hilda Színpadon.
Sütő András születésének 100 éves évfordulójára tűzi műsorra a színház az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámát. Az előadás premierje nyáron lesz a Gyulai Várszínházban, Fejes Szabolcs rendezésében. Szintén nyárra tervezik a bemutatóját Vidnyánszky Attila Petőfi Sándor költőről rendezendő előadásának, amelyben életrajzi villanások között az életmű darabjai Szarka Tamás megzenésítésében hangzanak el.
Az évad végén kezdődnek az előkészületei és 2027 őszén lesz a bemutatója a Nizsinszkijék című előadásnak. A darab főhőse Vaclav Nyizsinszkij balettművész, aki egy magyar nőt, Pulszky Romolát vette feleségül. Kirill Fokin története a művészi felemelkedésről és az érte fizetett súlyos árról és a szerelemről szól.
A teátrum tavaly indított sorozata, a Magyar Népmese Háza az új évadban a Fehérlófia, A szegény ember és a buta ördögök, valamint a Rózsa és Ibolya című előadásokkal bővül az SZFE rendező-hallgatóinak, a Soproni Egyetem látványtervező diákjainak és a színház fiatal művészeinek közös projektjeként. Két új önálló est is látható lesz: Berecz András Özönvíz és Földes László Hobo Tiltott gyümölcs (31 dosszié) című produkciója.
Vidnyánszky Attila kitért arra is, hogy harmadik igazgatói ciklusa utolsó, 2027/2028-as évadának gerincét A per mellett az Elektra és Az ember tragédiája alkotja majd.


