színház
Az est bevételéből megalapítják a Pál utcai fiúk-díjat, amelyet minden évben egy olyan fiatalokból álló, önszerveződő csapat kap meg, amely összefog egy közös ügyért. Tíz éve, 2016. november 5-én mutatták be a Vígszínházban A Pál utcai fiúkat. Molnár Ferenc világhírű ifjúsági regénye Grecsó Krisztián átiratában, Dés László zenéjével és Geszti Péter dalszövegeivel, Marton László rendezésében, Horváth Csaba koreográfiájával és Khell Csörsz díszletével a magyar színháztörténet egyik legnagyobb közönségsikerévé vált. Az előadást már csaknem 585 ezren látták, míg a Mi vagyunk a Grund! a színház falain túl is az összetartozás dalává vált. A bemutató szereplői közül sokan ma is ugyanazokat a szerepeket játsszák, több száz előadással a hátuk mögött.
A jubileumi előadáson Fesztbaum Béla 480. alkalommal formálja meg Rácz tanár urat, Csapó Attila 460. alkalommal játssza Gerébet, Zoltán Áron 447. alkalommal alakítja Barabást, Szántó Balázs pedig 433. alkalommal lép színpadra Weisz szerepében.
További információ a Vígszínház honlapján érhető el.
Fotó forrása: Vígszínház / Gordon Eszter


