bezár
 

zene

2010. 02. 26.
Szokolay-oratórium Csoóri 80. születésnapjára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Télvégi Tavaszváró címmel komponált oratórikus "látomást" Szokolay Sándor Csoóri Sándor verseire. A művet szombaton este a Deák téri evangélikus templomban, a 80 éves költő tiszteletére rendezett esten hallhatja először a közönség.

prae.hu

A Télvégi Tavaszvárót Kertesi Ingris, Pataki Potyók Dániel és ifj. Domahidy László, a Nyíregyházi Cantemus Kórus, a Pro Musica Leánykar és a Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar szólaltatja meg az ősbemutatón a szerző vezényletével.

A születésnapi programban elhangzik még Bartók Béla és Kodály Zoltán több alkotása, amelyeket Szabó Dénes, illetve Gémesi Géza vezényel. Megszólalnak Bartók egynemű karai, a Nagyszalontai köszöntő, a Galántai táncok.

Szokolay Sándor oratóriuma hét tételből áll: az első, a Kiáltások a hóesésbe még a télbe kalauzolja a hallgatót, míg az utolsó, a Pünkösd jön, szép, borzas ünnep már a tavasz köszöntése.

"Csoóri Sándor oratórikus megzenésítésére egy kedves baráti levél az elmúlt év végén hívta fel a figyelmemet" - írja ajánlásában a zeneszerző, hozzátéve, hogy bár az ötlet kissé későn jött, nem tudott tőle szabadulni, s a költő minden fellelhető versére szert tett. Végül ugyan nem pont Csoóri Sándor február 3-i születésnapján, de még az ünnepi hónapban hangozhat el a bemutató.

Szokolay Sándor felidézi, hogy egész életét a költészet bűvöletének fogságában élte, több mint harminc magyar költeményt zenésített meg. A hét tételes, "oratórikus látomásoknak" elnevezett Télvégi Tavaszváró inkább egy "kiállítás képeire" (Muszorgszkij-Ravel) emlékeztet, a tételek gyakran "több versből" váltak egységessé zenedramaturgiailag.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Folytatódik a szakmai egyeztetés
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés