bezár
 

film

2010. 03. 16.
Kínai film a kommunista párt kilencvenedik szülinapjára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alapításáról szóló filmmel ünnepli jövőre a Kínai Kommunista Párt a kilencvenedik születésnapját.

prae.hu

Az Egy párt alapítása című produkció forgatása még idén elkezdődik - mondta el kedden a kínai állami filmvállalat szóvivője. A premiert 2011 júliusára tervezik, ugyanis a párt július 1-jén ünnepli megalakulása kilencvenedik évfordulóját.

Tavaly a Kínai Népköztársaság alapításának hatvanadik évfordulójára készült el a Csiang kuo ta cse (Egy köztársaság alapítása) című propagandafilm, ami nagy sikerrel futott a kínai mozikban.

A 60 millió jüanos (1,7 milliárd forintos) költségvetésű film helyi rekordnak számító, 415 millió jüanos (11,7 milliárd forintos) jegybevételéhez a széles körű forgalmazáson kívül nyilván az is hozzájárult, hogy a produkcióban olyan sztárok alakították önmagukat, mint Jackie Chan és Jet Li, valamint a kínai filmgyártás további számos kiemelkedő alakja.

A párt születéséről forgó filmet szintén sztárszereposztással képzelik el - árulta el a szóvivő -, de a produkció "egy bizonyos személyre" összpontosít majd.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés