bezár
 

art&design

2010. 06. 23.
Múzeumi éjszaka csütörtökön Sepsiszentgyörgyön
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Negyedszer szervezi meg Szent Iván napján a világszerte látogatócsalogatónak szánt Múzeumok éjszakája rendezvényt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum csütörtökön.

Az intézmény idén is izgalmas programokkal készül a csütörtökön 18 órától éjfélig ingyenesen látogatható rendezvényre.

A nyílt nap célja, hogy olyanokat is bevonzzanak, akik ritkán vagy soha nem járnak múzeumba - írja internetes oldalán az Új Magyar Szó című bukaresti napilap. A szervezőknek ez a szándéka eddig teljesült is, hiszen minden alkalommal több száz látogatót sikerült becsalogatni a rendezvényre. A tapasztalatok szerint főként kisgyerekes szülők vesznek részt a foglalkozásokon.

A késő estébe nyúló program műtárgyak szépségversenyével kezdődik. A muzeológusok tíz tárgyat jelölnek meg, a látogatók pedig szavazással választhatják ki, hogy szerintük melyik a legszebb. A tárgyakat egy feladatlap alapján kell megkeresni, majd a bejáratnál lévő dobozba kell elhelyezni a szavazatot.

A látogatókat másként is megmozgatják a muzeológusok. A vállalkozó kedvű múzeumjárók fénycsapdával gyűjthetnek éjjeli lepkéket a múzeum kertjében.
 

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
art&design

Vasarely 120 – a modern labirintus nyelve
art&design

Ajánló a Finom illesztésekhez

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
A Berzsenyi 250 soproni jubileumi hétvégéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés