bezár
 

zene

2010. 08. 07.
Újra megjelenik George Michael első szólólemeze
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újra kiadják George Michael első szólólemezét, az eredetileg 1987-ben megjelent Faith-t; az újrakevert változat szeptember 27-én kerül a boltokba.

Az album többféle formátumban is megjelenik, köztük lesz egy limitált szériás, számozott Collectors Box Set is - tájékoztatta a Sony Music kiadó az MTI-t.

A Faith-t a poptörténet egyik legmeghatározóbb albumaként tartják nyilván; a görög származású, de már Angliában született George Michael azután készítette el 23 évvel ezelőtt, miután szélnek eresztette popduóját, a rendkívül sikeres Wham!-et, amely olyan slágereket produkált, mint például a Last Christmas.

1987-ben, a Faith megjelenésével vált bizonyossá George Michael kiemelkedő tehetsége, amely rövid idő elteltével a szupersztárok státuszába emelte őt. A Faith Nagy-Britanniát, az Egyesült Államokat és a világ számos országát meghódította, világszerte több mint 20 millió fogyott belőle. 1988-ban az Egyesült Államok legnagyobb példányszámban eladott lemeze volt és a neves Diamond Awardot is megkapta 10 millió darab album eladásért.

George Michael volt az első fehér férfi, aki az amerikai rhythm and blues lista első helyéig jutott, és a Faith-ről hat dal is a toplisták első helyezettje lett. Az album, amelynek szerzője és producere egyaránt George Michael, olyan meghatározó dalokat sorakoztatott fel, mint a Father Figure, a One More Try, a Faith, a Kissing A Fool és az I Want Your Sex; a Faith gitározós klipje máig emlékezetes.

Az énekes két Grammy-díjat kapott a Faith-ért, három kategóriában is elnyerte az American Music Awardot, és két Ivor Novello-díjat kapott (Az év dalszerzője és Az év nemzetközi slágere). A Faith óta még négy sikeres stúdióalbumot készített (1990: Listen Without Prejudice Vol. 1, 1996: Older, 1999: Songs from the Last Century, 2004: Patience), megjelentek válogatások, koncertek is tőle. Napjainkra George Michael több mint 100 milliós lemezeladással büszkélkedhet.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

Az FSA első két napja a Szigeten
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés