bezár
 

zene

2010. 08. 11.
Tisza-tavi fesztivál vakokkal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vakok kerékpároznak, vízitúráznak, illetve kérdezőbiztosként is közreműködnek azon a Tisza-tavi fesztiválon, amelyet Sarud község önkormányzata rendez péntektől vasárnapig.

Lőrinc Zsuzsa, a rendezvény szakmai koordinátora elmondta az MTI-nek, hogy a fesztivál ideje alatt vakok segítségével végeznek majd egy, a fogyasztói szokásokat firtató kérdőíves felmérést. A szervezők abban bíznak, hogy a vak kérdezőbiztosok és a formanyomtatvány kérdéseire válaszoló vendégek között közvetlenebb, emberibb kapcsolat alakul ki: a látó emberek talán jobban megértik majd, hogy milyen élni egy olyan világban, ahol nincsenek színek, és a formák is csak kézzel érzékelhetők.

Augusztus 14-én látók irányította tandemkerékpárokon biciklis kalandozásra indulnak a fesztivál vak résztvevői. A kerékpáros kincskereső kalandtúrán, összesen 38 kilométert tekernek a látássérültek, miközben hét Tisza-tó körüli település kincseket rejtő portáit látogatják meg. A helyszíneken furfangos feladatokat kell megoldaniuk: azok között szerepel póniló befogása kiskocsiba, önálló kocsikázás, preparált tiszai halak felismerése. Ha a feladatokat teljesítették, jutalmul aranytallérokat kapnak minden állomáson. A fesztivál helyszínére visszaérve tallérjaikkal részt vehetnek a kincsvásáron, majd az azt követő közös lakmározáson.

A következő nap a látássérültek alkotta csapatok vízitúrán vesznek részt látó segítők közreműködésével. Ezúttal a Tisza-tavon kiépített állomásokon versenghetnek az aranytallérokért - közölte Lőrincz Zsuzsa.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
Az Anima Musicae Kamarazenekar tavaszi kínálata
Zeneszerzés az érzékek és a technológia határán
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában

Más művészeti ágakról

színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés