bezár
 

zene

2010. 09. 04.
Szerzői jogi győzelem a YouTube ellen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sarah Brightman angol énekesnő győzedelmeskedett a YouTube-bal szemben a zenei videóiért folytatott jogi vitában pénteken.

prae.hu

A hamburgi tartományi bíróság megtiltotta a videomegosztó portálnak, hogy elérhetővé tegye a szoprán énekesnő szerzői jog által védett dalait.
A YouTube-ot kártérítés fizetésére is kötelezik; az összeg kiszámításához a portálnak nyilvánosságra kell hoznia, milyen gyakran töltötték le a három érintett felvételt az oldal látogatói.

A bíróság egyik szóvivője elmondta: abból indultak ki, hogy a Youtube a felhasználók által felöltött tartalmakat sajátjaiként kezeli, így köteles kellőképpen meggyőződni arról, hogy a felhasználók jogosultak az adott tartalom feltöltésére - a bíróság szerint a videomegosztó portál ennek a kötelezettségnek nem tett eleget.

A Google bejelentette, jogorvoslatot fog kérni a hamburgi bíróság döntése ellen. A YouTube az elmúlt időszakban újra és újra hangoztatta, hogy a művészeknek és a szerzői jogok tulajdonosainak megvan a lehetősége arra, hogy eltávolíttassák a feltöltött tartalmakat.

Sarah Brightman elsősorban Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljével vált világhírűvé, emellett 1996-ban Andrea Bocellivel előadott duettje, a Time to Say Goodbye is világsiker lett.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés