bezár
 

zene

2008. 05. 16.
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája
Május 20-ig várják a jelentkezéseket
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara 2008. július 21-30. között nyolcadik alkalommal rendezi meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját szakközépiskolás diákok, főiskolás és egyetemi hallgatók, valamint fiatal zenetanárok számára.
A széles körben ismert nyári zenei eseményre Koreától Spanyolországig, a világ minden tájáról érkeznek azok a hallgatók, akik tanulni, fejlődni akarnak, hiszen manapság a zenei életben is a legképzettebbek, legsokoldalúbb tapasztalattal rendelkező muzsikusok a piacképesek. Évente körülbelül 100 hallgató jelentkezik a zeneművészek nyári debreceni találkozójára, ahova kiváló, nemzetközileg elismert tanárokat hív meg a Zeneművészeti Kar vezetése.

2008-ban az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, zongora és ütőhangszerek mesterkurzusokra lehet jelentkezni, de lehetőségük van a fiatal zenészeknek kamara és szimfonikus kurzusokra is nevezni.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén nyáron is elismert oktatói gárda várja majd a résztvevőket: a debreceni intézmény és a pesti zeneakadémia oktatóin kívül többek között Angliából, Japánból, Németországból, Görögországból, és Svédországból érkeznek nagy tapasztalattal rendelkező művésztanárok, akik napközben a mesterkurzusokon egyénileg foglalkoznak a hallgatókkal, esténként pedig koncerteznek.

A nyári akadémia utolsó előtti estéjén a legtehetségesebb hallgatók koncertezési lehetőséget kapnak, az utolsó napon pedig az akadémia zenekarának záróhangversenye koronázza meg a programot. A kurzusok teljesítéséről a résztvevők oklevelet kapnak, amely tartalmazza az elvégzett tárgyakhoz rendelt kreditértéket is, amit a hallgatók – magyarok és külföldiek egyaránt – elismertethetnek oktatási intézményükben. Az akadémia debreceni tapasztalatai azt mutatják, hogy a résztvevők szakmailag kimagasló eredményeket érnek el az itt töltött tíz nap alatt.

Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára május 20-ig jelentkezhetnek az érdeklődő muzsikusok, akik saját szakterületükön fejleszthetik tudásukat, Debrecenben.

A program részleteiről a www.ymsa.ini.hu oldal tájékoztat bővebben.
nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés