A színházi csoport létrehozásának ötlete a nápolyi fesztivál igazgatójától, Renato Quagliától származik, aki a Corriere della Sera című olasz napilapnak elmondta: a cél a színházi viszonylatban szép számmal meglévő kulturális különbözőségekben való túllépés.

A rendezők szerint a társulat tagjai közül a legfelkészültebbek a portugálok, kivételes a pedagógiai és a technikai felkészültségük, többen szereztek külföldön diplomát. Természetes adottságuk van a játékhoz, amely náluk nem a formán, hanem az érzelmeken alapul. Ezzel ellentétben az olaszoknál inkább a forma kap hangsúlyt, a színészek nem engedik az érzelmeket felülkerekedni, még a próbaszereplésen is felépítették a maguk rendezési kereteit, és megzavarodtak, amikor ezeket a vizsgáztatók megpróbálták szétszedni. A kiválasztásnál a jelentkezőknek az euripidészi műből kellett egy monológot, valamint egy általuk választott anyagot előadniuk.

Mivel nem minden színész tud angolul, a próbákon mindenki a saját nyelvén ad elő, és valószínűleg így lesz ez az előadásokon is.
Azért esett a választás A trójai nőkre, mert Euripidész műve "napjainkról, a jelenkori barbárságról is szól. A lángokban álló Trója utolsó órái a szenvedés poklaiba való leszállást szimbolizálják, mint a dárfúri halottak, az iraki merényletek, a ruandai vérengzések" - mondta Virginio Liberi, az egyik rendező. A antik színművet másképpen is aktualizálták: részleteket vettek be Anna Politkovszkaja, a két évvel ezelőtt megölt orosz újságírónő riportkötetéből, és Susan Sontag A szenvedés képei című művéből, amely a háborús borzalmak médiabeli banalizálása ellen emel szót.