zene
2010. 11. 04.
Iszapömlés: Segélykoncert
A hazai könnyűzenei élet mintegy húsz előadója vesz részt az iszapömlés károsultjainak megsegítésére szervezett Blikk Segélykoncerten pénteken Nyíregyházán.
Máthé Csaba, a rendezvénynek otthont adó Bujtosi Szabadidő Csarnok igazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta: a rendezvénnyel egyben a 2000-es beregi árvíz kapcsán tapasztalt országos összefogást is szeretnék viszonozni. A jegyeladásból származó bevételt a Magyar Kármentő Alap számlájára utalják.
A háromórásra tervezett koncerten Zoltán Erika és a Desperado mellett például a hazai mulatós stílust képviselő zenészek lépnek fel, köztük a mulatós műsoráról ismert Fásy Ádám, aki barátaival együtt már 1,2 millió forintot gyűjtött össze - ezt a jegybevétellel együtt utolják majd a kármentő alapba.
A szabolcsi megyeszékhely sportcsarnokában péntek este hét órakor kezdődik a koncert, amelyre a felnőttek 2000, míg a gyerekek 500 forint ellenében válthatnak belépőket.

További írások a rovatból
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Más művészeti ágakról
A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról