bezár
 

art&design

2010. 12. 04.
Ámos Imre-mappa félmillió forint fölött
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sokan jöttek el, és sokan vásároltak is az Arte Galéria szombati, grafikai árverésén. Többször adtak százezer forintot vagy annál többet is egy-egy rajzért, sokszorosított lapért.
Az aukció csúcsa két művészalbum, Ámos Imre és Henri Matisse mappája lett. Jól járt, aki az ünnepek hangulatát, az áhítatot és emelkedettséget érzékeltető Zsidó ünnepek című Ámos-litográfiasorozatot megvette. Tizennégy olyan lapot kapott, amelynek mindegyékén ott a művész sajátkezű aláírása. Így nem tűnik soknak a félmilliót meghaladó, 550 ezer forintos leütés. A negyvenkét, színes litográfiát tartalmazó Henri Matisse mappát 280 ezer forintos kikiáltási áron szerezte meg valaki.

Százezer forint fölötti összeget még többször leütöttek. Egy jellegzetes Kádár Béla-tusrajz, az 1928 körüli évekre datált Ló és lovasa 90 ezer forintról jutott 120 ezerre. Ugyanennyiért ütötték le a 44 ezer forintról indított Kondor Béla által szignált rézkarcot. Tízszeres emelkedést ért meg Rékassy Csaba 1970-es, Pálinkafőzde című szignált rézkarca. A játékos, groteszk, mozgalmas jelenettel túlzsúfolt kis lap 15 ezer forintról kezdett és 150 ezer forinton végzett. Ezzel az aukció legnagyobb licitemelkedését produkálta. Két Szalay Lajos-művet is meg lehetett venni. Ugyanaz a gyűjtő szerezte meg mindkettőt, a mester hagyatékából való, korai akvarellt 55 ezer forintért, és a késői datálású, kétoldalas tusrajzot 130 ezer forintért. Jó ünnepi ajándék lesz - mondta a gyűjtő, aki megvette Reich Károly karácsonyi akvarelljét, 100 ezer forintért. Ez a kis festmény annak idején, 1980-ban megjelent az Új Tükör hetilapban.

Egyaránt 80 ezer forintot adtak Czóbel Béla ceruzarajzáért, egy lányportréért és Bortnyik Sándor 1922-es, szignált, színes szitájáért. Egy Kassák Lajos-kompozíció pedig 75 ezer forintig jutott. Megvették Gyarmathy Tihamér korai, 1947-ből való tusrajzát az Elemek egyensúlyát 60 ezer forintért, míg az 1961-es tus és filc technikájú Lovagló harcos 34 ezer forinton ment el.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről

Más művészeti ágakról

irodalom

Hogyan beszéljünk a jelenről Hogyan beszéljünk a jelenről
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 6. nap
irodalom

Saját utat törni Saját utat törni
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 2. nap
irodalom

Ha lehet, akkor éljen és mozogjon Ha lehet, akkor éljen és mozogjon
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés