bezár
 

art&design

2011. 03. 07.
A nagy választónap: a hamvazószerda
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hamvazószerda, a húsvét előtti hathetes időszak, a nagyböjt kezdete idén március 9-re esik. A hamvazószerda a farsang és a húsvét közötti választónap: az előtte lévő farsangvasárnapot farsanghétfő, majd húshagyókedd követi.

prae.hu

Ez a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak első napja, megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról. Az ünnep latin neve quadragesima (negyvenedik), utalásul arra, hogy a nagyböjt negyven hétköznapjának kell megelőznie húsvétot, Jézus feltámadásának ünnepét.

A bűnbánati felkészülés a VII. századtól vált szokásossá. E napon a mezítlábas, zsákruhába öltözött bűnösöket a püspök a templomba vezette. A bűnbánati zsoltárok elimádkozása után fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból.

A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt belépniük a templomba.

Az 1091-ben Beneventóban tartott zsinaton II. Orbán pápa elrendelte a hamvazkodást a hívek számára a bűnbánat látható jeleként. Kezdetben a férfiak fejére hamut szórtak, a nőknek csak a homlokukra rajzoltak hamuból keresztet; ma az utóbbiból áll a szertartás mindkét nem számára. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, és azzal keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel".

A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmeztet. Mivel a régi korokban nemcsak a mulandóság jelképe, hanem mosószer és a szappan alapanyaga is volt, ezért egyszerre a gyász és a tisztaság jelképe.

Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik.

A II. vatikáni zsinat óta - a nagypéntekkel együtt - szigorú böjti nap a katolikus hívek számára, azaz ekkor csak háromszor szabad enni, és csak egyszer szabad jóllakni. A negyvennapi böjtnek is nevezett nagyböjt hamvazószerdán kezdődik és nagyszombat délig tart, de az egyház tanítása szerint pusztán a testi böjt nem elég, az önmegtartóztatást más tekintetben is gyakorolni kell.

A néphit szerint aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás azokat is elkerülje.

A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három nap neve "semmihét", "csonkahét" volt, egyes helyeken a hamvazószerda utáni csütörtököt nevezték "kövércsütörtöknek" vagy "zabálócsütörtöknek", amikor minden farsangi maradékot megettek, hogy elkezdhessék a böjtöt. (Ez a név általában az egy héttel korábbi csütörtökre vonatkozott, valószínűleg itt a két nap szokásai egybemosódtak.)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Godot Galériában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását
art&design

A MOME ADM „Válts nézőpontot!” kiállításáról
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés