Futott, ahogy bírt. Kerülgette a járókelőket, közben igyekezett a járdán maradni. Csak akkor lassított, amikor meglátta a lányt. Megállt, és hátát egy ház falának vetve megpróbálta összeszedni a gondolatait. Tudta, hogy nem halogathatja tovább, már így is túl sokáig várt. Benyúlt a nadrágzsebébe és megnyugodott, az apró tárgy még mindig ott lapult. Elindult a lány felé, de ebben a pillanatban megkocogtatták a vállát...

- Memóriakártya vagy pendrive? – kérdezte tőle lihegve egy nála talán pár évvel idősebb, nyúlánk, szénfekete hajú srác.

- Honnan a francból…

- Mindig ezt csinálja… szomorúan üldögél a villamoson, körülöleli a bánat, mint egy nagy fekete kendő… közben olyan szép, hogy az már szinte fáj. Észre sem veszi, hogy már három megálló óta le sem veszed róla a szemed, aztán egyszer csak felpattan, és leugrik. A Blahánál.

- A Blahánál – ismételte, mint egy robot, és egyre kevésbé értette az egészet. A feketehajú, mintha csak ott lett volna a négyeshatoson, pontosan tudott mindent.

- Csak nézed a hűlt helyét, aztán észreveszed a cuccot az ülésen. Mintha a zsebéből esett volna ki. Odaugrasz, összeszeded, mintha kincset találtál volna. Egy pillanatig tétovázol, aztán mielőtt kihúzna a szerelvény a megállóból, leugrasz te is. Egy pillanatra kétségbeesel, hogy elvesztetted szem elől, de aztán felfedezed, az áruház felé gyalogol, utánaindulsz hát, de közben egyre azon jár az eszed, vajon miféle kincs juthatott a kezedbe… talán fényképek, titkos levelezés, amatőr pornófilm? Szóval elindulsz utána, de időnként eszedbe jut, mi lenne, ha mégis inkább hazamennél, és megpróbálnád meglesni ennek a gyönyörű lánynak a titkát. Aztán mégis győz a becsület. És persze a remény, hogy mint szerencsés megtaláló… de felejtsd el. Add ide azt a vacakot, én majd lerendezem a dolgot.

- De miért adnám? – kérdezte, és önkéntelenül megszorította a zsebében a pendrive-ot.

- Mert elhiszed, hogy mindenkinek jobb lesz így – mondta komoran a srác.

A szerző fotóját Bach Máté készítette, a fejléckép forrása: pixabay