Judd Apatow-t hagyományosan a hétköznapi, „lúzer” hősök krónikásaként ismerjük az 1999-ben induló Különcök és stréberek (Freaks and Geeks) óta. Forgatókönyvírói munkái, valamint A 40 éves szűz és a Felkoppintva sikerei után gyors ütemben intézménnyé vált Apatow jelentős hatással volt arra, hogy a humornak mely regiszterei elfogadottak vagy éppen meghatározóak Hollywoodban, mi több, arra is, hogy általában mit gondolunk ma a vígjátékról, annak kereteiről, lehetséges témáiról és tipikus szereplőiről. Emellett egy ideje mentorként is egyengeti az új, felnövekvő író–rendező generáció munkáját (Superbad – avagy miért ciki a szex című filmtől a Megborulva című HBO-sorozatig). A Staten Island királyával egyébként az Amy Schumer markáns alkotói jelenléte által meghatározott Kész katasztrófa (2015) óta először megint személyesen ült a direktori székbe, hogy nagyjátékfilmet rendezzen. Ilyenformán a tét ezúttal nem kevesebb, mint hogy képes-e ma, 2020-ban is érvényeset mondani a kora ezredforduló meghatározó krónikása.

A híres „Apatow-istálló” nem egy eredeti alkotót nevelt ki (Seth Rogen, Lena Dunham), akik mára meghatározó hangjai lettek a korszellemnek – kérdés volt azonban, hogy a téma nagy öregje is képes-e ezzel lépést tartani, megújulni, érvényes maradni. Szerencsére nem teljesen egyedül vág neki a feladatnak: alkotótársul szegődik mellé a Saturday Night Live legfiatalabb üstököse, a sajátos humorú, önmagát előszeretettel élveboncoló Pete Davidson. Az ifjú komikus jelenléte a kreatív alkotásban nagymértékben hozzájárult a történet hitelességéhez. A személye és az általa behozott valódi, megélt tapasztalatok (édesapa tragikus elvesztése, a felnövés ellen való hiábavaló küzdelem) által kerülte el a produkció a „mai fiatalokról” felülről fogalmazva elmondott tanmese kínos csapdáját.

A történetünk középpontjában álló Scott tehát afféle korunk hőse, kicsit az Y-generáció Nagy Lebowskija: a húszas évei elején járó srác, aki gyermekkori traumáját, a tűzoltó édesapa elvesztését képtelen feldolgozni, ehelyett a mellette elszaladó életet a folyamatos füvezéssel kívánja valamelyest lassítani. Még azt is túlzás volna állítani, hogy Scottból hiányzik az ambíció – a film elején inkább úgy tűnik, mintha főhősünk egyáltalán nem tudná, hol van és mi történik vele, viszont egykedvű közönnyel fogadna el bármit, ami megesik.

A tökéletesen egyforma napok sorjázását egy váratlan és őrült esemény akasztja meg, amikor a hobbi-tetoválóművész Scott hirtelen ötlettől vezérelve egy lelkesen ajánlkozó kilencéves kisfiúnak is megpróbál tetoválást készíteni. Nem sok időbe telik, míg megjelenik a családi ház küszöbén a kisfiú őrjöngő apja (Bill Burr), mérge azonban hamar elpárolog, amikor a Scott bájos, özvegy édesanyjával (Marisa Tomei) randizni kezdenek.

Hősünket az új férfivel kapcsolatos ellenállás lendíti ki az apátiából, mintha az apja emléke körüli kérdések volnának az egyetlenek, amelyek képesek elérni az ingerküszöbét. Kishúga elköltözése, a barátnőjével való szakítás és a jövőre vonatkozó, légből kapott ötleteinek kudarca nem hatolhattak át az eltompultságból és érdektelenségből emelt érzelmi pajzson, a hősi apafigura trónjának bitorlása viszont felrázza a szétfüvezett Staten Island-i Hamletet.

Staten Island egyébként nem puszta couleur local a filmben, hanem maga a probléma eleven szimbóluma: ahogy a helyi fiatalok megjegyzik, „ez a hely az egyetlen, amit még New Jersey is lenéz”. Scott maga éppolyan bizonytalan szégyenérzettel lézeng a saját életében, ahogyan Staten Island zöldövezeti, kertesházas, „földszintes Amerikája” sem találja magát a sosem alvó, világközepe New York Cityben. Mintha a környezet épp olyan identitászavarban szenvedne, akár ez a mi eltévedt „királyfink”.

A Staten Island királya korának kimerevített pillanatképeként könnyen válhat az utókor számára is meghatározó generációs közérzetfilmmé, kiváltképp, mert nem zárja be a kapukat, hanem fenntartja az alakulás és a fejlődés lehetőségét. Megengedi, hogy néhány évtizeddel később, történelmi távlatból visszanézve is érvényesen értékelhessük e film mentén a kétezres évek második évtizedében még az elkerülhetetlen felnövéssel küzdő, lassan, de biztosan eszmélő generáció jellegzetes történeteit.

Képek: © 2020 UNIVERSAL STUDIOS. All Rights Reserved.