PRAE.HU: 2007-ben indult a Daazo.com. Milyen koncepció állt a videómegosztó portál mögött? Az internet és a médiamegosztó platformok milyen szerepet játszottak 10 éve, és milyen szerepet játszanak ma a kezdő filmkészítők elindulásában?

Amikor Áprily Zoltánnal elkezdtük a Daazo.com-ot, még mindketten az ELTE filmszakjára jártunk, gyakorló filmkészítő aspiránsok voltunk. A filmes pályakezdés akkor még sokkal nehezebbnek tűnt, sokkal kevesebb eszköz állt rendelkezésünkre. Azt gondoltuk, hogy az internet egy ilyen eszköz lehet. Ha van egy filmed, meg akarod mutatni valakinek. Akkor ez még egyáltalán nem volt olyan egyszerű, mint ma, hogy átküldesz egy linket, és a másik fél már nézheti is a filmet. Kazetták és DVD-k köröztek, egészen elképesztő dolgok a mostani viszonyokhoz képest. A megoldáson ötleteltünk, beszélgettünk róla technológiában járatosabb emberekkel, majd kiderült, hogy az online videómegosztót – bár akkor még nem így hívták – meg lehet csinálni. És megcsináltuk. Volt benne egy kis önzés, hogy a saját filmjeinket tudjuk mutogatni, de volt benne közszolgálat is, hogy segítsünk azoknak, akik ugyanabban a cipőben járnak, mint mi, illetve egy idő után volt bennünk olyan ambíció is, hogy felépítsünk egy működő vállalkozást.

PRAE.HU: A Daazo.com már 2008-ban sikeresen pályázott a Creative Europe Media Programban. A pályázati lehetőség miatt lettetek nemzetköziek, vagy eleve is ebben gondolkodtatok?

A Daazo.com alapvetően hobbinak indult, semmilyen pályázat nem volt a fejünkben, fogalmunk sem volt az egészről, azt sem tudtuk, milyen cégformák léteznek, de ahogy az imént említettem, hamar elkezdett minket foglalkoztatni, hogyan lehetne anyagilag fenntarthatóvá tenni. Nyilván ismertük az internetes sikersztorikat, ahogyan két egyetemista megcsinálta a Yahoo!-t vagy a Google-t, és nagyon jól bele tudtunk képzelni magunkat ebbe a szerepbe. De ez nekünk inkább játék volt, minket akkor a filmkészítés érdekelt. Egy idő után persze már nézegettük a lehetőségeket, és sokan segítettek is megtalálni ezeket. Hogy miért lett nemzetközi a Daazo? Mindkettőnk számára nagyon fullasztónak tűnt akkor a magyar film provincializmusa, és azt gondoltuk, sokkal vagányabb, ha kifelé tudunk kommunikálni. Talán éppen ez volt az igazi oka a Daazo megalapításának.

PRAE.HU: Az szerepet játszott esetleg a döntésben, hogy a filmkészítés alapvetően is nagyon nemzetközi dolog?

Mi szerencsére már elég korán, még az egyetem alatt bekerültünk nemzetközi fiatal filmes szervezetekbe, például a Nisi Masába, (NISI MASA – European Network of Young Cinema – a szerk.), és sok olyan barátunk lett, akik külföldön filmeztek. Zoli tanult Dániában, én éltem egy évet Angliában, nekünk evidens volt, hogy létezik egy nemzetközi filmes élet, de azt gondolom, hogy Magyarországról ez akkor még sokkal kevésbé tűnt így.

PRAE.HU: Ez azóta megváltozott?

Van benne fejlődés. Amikor a Friss Húson először szerveztünk pitchfórumot, vagy amikor az első inkubátoros pitch volt, akkor még simán jöttek ki úgy emberek az egyetemekről, hogy nem vettek részt soha pitchfórumon, nem is tudták, mi az. Ma ez már nincs így, és a változás pár év alatt játszódott le. Ma már nagyon sokszor kerülnek prezentációs helyzetbe a fiatal filmesek, akár az iskolán belül, akár különböző pályázatok révén. Innentől csak egy lépés megérteni, miért játszik mindez fontos szerepet a kapcsolatok építésében. (A pitchfórumon előkészületben lévő filmes projekteket prezentálnak az alkotók a szakma vagy a reménybeli befektetők előtt. Az Inkubátor Program a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató programja – a szerk.)

Az, hogy mostanában ennyi nemzetközi magyar siker volt – az Oscar-díjak és jelölések, a cannes-i díjak, a berlini díjak, rengeteg nemzetközi fesztiváldíj –, nagyon nemzetközivé tette a fiatal filmesek gondolkodását is. Ennek van egy érdekes negatív mellékhatása is, mégpedig, hogy effektíve ez lett a cél. Nem csak azért csinálnak filmet, mert fontos nekik, nem csak mellékes kérdés, hogy milyen pedigrét kap utána a film, hol mutatják be. Minimum elvárás lett Cannes, Berlin, az Oscar-díj. Ezek a sikerek, és minden, ami ezek alatt van, az gyakorlatilag kudarc. Én ettől mindenkit óva intek. Egészségtelen, és nem is lehet igazán jó filmet csinálni, ha ez lebeg a szemed előtt.

PRAE.HU: Te mit mondanál, inkább milyen sikerkoncepció lebegjen a szemei előtt egy fiatal alkotónak?

Ez kicsit ellentmondásosnak fog hangzani. El kell kezdeni már korán gondolkodni arról, hogy mit fogsz csinálni a filmeddel, amikor kész lesz. Fel kell készülni rá, hogy a filmnek lesz utóélete, és bizonyos szempontokat érdemes figyelembe venni. Például, ne csinálj 15 perc 59 másodperc hosszúságú filmet, mert nagyon sok fesztiválon 15 perc a limit a rövidfilmes versenyprogramban. Azt az egy percet érdemes beáldozni, ennyi kompromisszumot érdemes megkötni. Vagy például, ha egy tematikában gondolkodsz, érdemes tisztában lenni azzal, volt-e már sikeres film abban a témában, aktuális-e a téma, vagy hogyan lehet azzá tenni.

De nem szabad, hogy ez legyen a legfontosabb. Nem szabad, hogy Berlinnek csinálj filmet meg Cannes-nak, mert akkor abból hazugság lesz. Egészséges egyensúlyra van szükség. Az sem jó, ha valakit egyáltalán nem érdekel, hogy megnézik-e a filmjét, hol nézik meg, mi lesz vele – ami egyébként nagyon hosszú ideig jellemző volt a magyar filmre, de most már nem az. Viszont a túlzott tudatosság sem jó. És ez ráadásul egy kicsit félművelt tudatosság. Ismered a nagy halakat, és azokhoz akarsz közel úszni. De ennél sokkal szofisztikáltabb ez a piac, sokkal több mindent lehet a filmeddel kezdeni.

PRAE.HU: A Daazo mellett nyomtatott formátumban is népszerűsítitek a magyar és nemzetközi fiatal filmeseket. Miért érdekli az embereket ma egy folyóirat, amikor azt gondolnánk, hogy az internet már átvette ezeknek a formátumoknak a szerepét?

A folyóiratot fesztiválokon terjesztjük, és az a jelentősége, hogy ki tudja emelni a zajból azokat a témákat, amikről beszélni akarunk. Egy nagy fesztivál borzasztó kaotikus helyszín, muszáj volt valamit kitalálnunk arra, hogyan tudunk unikálisak lenni. De az egész onnan indult, hogy a Daazo-ra akartuk felhívni a figyelmet. Érdekes módon a filmszakma eléggé konzervatív iparág. Azt gondolhatná valaki, aki felületesebben ismeri a filmeseket, hogy innovatív és cool emberek, akik a legújabb dolgokkal foglalkoznak, de nem. Nagyon óvatosak, és mindenki az ismerős dolgokat keresi. Mikor a Daazo-t népszerűsítettük, azt láttuk, hogy erős gyanakvás fogadja, és nagyon nehezen tudtuk áttörni a falakat. Amint megcsináltuk a nyomtatott kiadványunkat, minden sokkal könnyebb lett, hirtelen megértették és elhitték, hogy mit akarunk. Valami, ami papírra van nyomva és kézzelfogható, lehet lapozgatni, és rögtön érezni, hogy milyen minőséget képvisel. Ez bizonyíték volt a számukra. A filmek tekintetében is bizonyítékként szolgál a filmes szakma számára, hiszen ami ebbe belekerül, az már komoly minőségi szűrőn ment át.

PRAE.HU: Tehát ez volt a World of Shorts. Utána World of Young Cinema lett belőle?

Igen, akkor kezdtünk el nagyjátékfilmekkel is foglalkozni. És a Hungarian Film Magazine-t is csináljuk, ami a Nemzeti Filmintézet folyóirata. Ennek az esetében is ugyanezek voltak a szempontok, csak a magyar filmre alkalmazva, de angol nyelven. És ezt is nagy fesztiválokon terjesztjük – együttműködésben a Filmintézettel.

PRAE.HU: 2013-ban megszületett a Friss Hús. Ez szerintem talán annak a két dolognak volt a következménye, hogy egyrészt a videómegosztó platform már kevésbé játszott jelentős szerepet, hiszen a Vimeo például ugyanazokat a lehetőségeket nyújtotta a fiatal filmkészítőknek, másrészt pedig itthon megszűnt a Magyar Filmszemle, amin korábban szezonindító időpontban be tudtak mutatkozni a magyar kisfilmek. Miért tartottátok fontosnak egy kisjátékfilmes fesztivál megszervezését, a bemutatkozási lehetőség megteremtését, a szakma összeterelését? Mik voltak a motivációitok, és hol tartotok ebben ma?

Nagyjából ezek voltak a motivációink. Volt már Budapesten nemzetközi rövidfilmfesztivál (BuSho – Budapest Short – a szerk.), amit mi is nagyon szeretünk. De olyan filmfesztivál nem volt, amelyik a fiatal magyar filmszakmát össze tudta volna terelni egy helyre, és nagyon hiányzott, mert így egyszerűen nem volt fiatal filmes közélet. E téren egyébként nagy a javulás, ami nem csak nekünk köszönhető, hanem például a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának is. Nagyon sokat segítenek ebben, remek eseményeik vannak, és mi is nagyon jó partnerségben vagyunk velük. De a 2010-es évek elején egyáltalán nem volt semmi ilyesmi. És ahogy mondod, nem volt Filmszemle sem, ráadásul előtte leállt a filmfinanszírozás is, és egy évig nem készültek nagyfilmek. Kisfilmek viszont készültek, részben saját erőből, részben nagyon kevés állami pénzből. És a kisfilmesek egyszerűen nem tudták hol bemutatni a filmjeiket. A Friss Hús ötlete igazából a szakmától jövő ötlet volt, Lakos Nóra, Nagypál Orsi és Schwechtje Mihály filmrendezők voltak azok, akik ezért a legaktívabban dolgoztak. Mivel mi pedig szerveztünk már eseményeket, kézenfekvő partnerek voltunk. Az első Friss Hús annyira jól sikerült, hogy azt láttuk, ezzel van értelme foglalkozni. Utána fejlesztettük tovább nemzetközi fesztivállá. Évről évre egy kicsit hozzátettünk, először egy nemzetközi versenyprogramot tettünk a magyar program mellé, aztán különböző szakmai eseményeket szerveztünk, most már van első nagyjátékfilmes nemzetközi pitchfórumunk és workshopunk is, tehát mindig van valami, ami pluszt jelent az előző évhez képest.

PRAE.HU: Osváth Gábor mondta azt, hogy egy filmnek a sikere abban mérhető, hogy mennyire készíti elő a következő filmnek a terepet (A prae.hu KSMM-interjúja Osváth Gáborral itt olvasható). Egy fesztivál mennyiben tud hozzájárulni ilyen távlatokban egy alkotó karrierjének az épüléséhez?

A fiatalok esetében nagyjából ezen áll vagy bukik szerintem. A fesztiválszereplés az evidens bemutatkozási terep. Akadnak arra is ritka példák, hogy valaki feltölti a filmjét az internetre, az nagyon sikeres lesz, és olyan figyelmet generál, ami segít eljutni a következő filmig. De a nagyon jelentős többség a fesztiválszereplésen keresztül bizonyítja az alkalmasságát. Bucsi Réka vagy Deák Kristóf vagy akár Nemes-Jeles László karrierje is jó példa erre. Ebben nagyon okosnak kellene lenni, de ilyen típusú felkészültsége nincs a filmeseknek, nem tanítja egyik iskola sem, nincsen rá semmilyen hivatalos vagy nem hivatalos képzési forma, pedig ezeket jó lenne megtanítani. Ahogyan azt is, hogy a fesztiváloztatásra pénzt is kell tartalékolni, például elkülöníteni a gyártási büdzsében rá. Invesztálni kell a fesztiválkörútba, hogy sikeres legyen. Akár a nevezési díjak, akár az ember, aki foglalkozik a filmmel… Ezek mind-mind pénzbe kerülnek.

PRAE.HU: Vagy adott esetben a lobbitevékenység, a reklám…

Igen, ez egy másik szint. Ha már ott vagy a fesztiválon, mert beválogattak, mit tudsz ezzel a helyzettel kezdeni? Ne számíts arra, hogy te leszel a világ közepe, mert csalódás fog érni. De, ha megkérdezi tőled valaki, hogy mi a következő filmterved, arra tudjál válaszolni. És úgy tudjál válaszolni, hogy az fölkeltse az illető érdeklődését, mert lehet, hogy egy potenciális koproducert találsz. Ha hebegsz-habogsz, akkor ez a lehetőség elúszik. És szerintem sajnos nagyon sok lehetőség tud elúszni így, mert nem vagyunk ezekre a helyzetekre felkészülve. Pedig ez még nem a tehetségről szól, hanem a szociális készségek fejlesztéséről.

PRAE.HU: Tehát akkor jó lenne ilyen tréningeket tartani a fiatal alkotóknak?

Szerintem igen.

PRAE.HU: A Daazo is foglalkozik fesztiválforgalmazással. Mi alapján választjátok ki a megfelelő alapanyagot, és utána hogyan építitek fel az adott filmet, hogy olyan sikertörténetek születhessenek, mint a Mindenkié volt?

Most éppen kevésbé koncentrálunk arra, hogy mi magunk kisfilmeket fesztiváloztassunk. Amikor még fontosabb volt, akkor egyrészt tudtuk, hogy körülbelül miben van potenciál, ezt ugyanis sok évnyi rutinnal már meg lehet látni. Másrészt tudtuk, hogy melyik fesztiválon mi a menő, mi működhet. A megfelelő filmeket tudtuk ajánlani a megfelelő fesztiváloknak, a keresletet és a kínálatot össze tudtuk hozni. Ez nagyon jól működött is Bucsi Réka animációinál (neki három filmjét forgalmaztuk), vagy a Mindenki esetében, és foglalkoztunk külföldi produkciókkal is, amik itthon kevésbé ismertek. (A prae.hu KSMM-interjúja Bucsi Rékával itt olvasható.)

De filmszakmai anomália, hogy egy idő után mindenki kinövi a rövidfilmet, mi is egy kicsit kinőttük. Egyszerűen nincs benne annyi pénz, hogy erre rá lehessen építeni cégeket, és azok ki tudják fizetni az embereiket. Nem maradnak a rövid formátumnál a filmesek sem, mert a rövidfilmek gyakorlóterepként vannak kezelve, nincs igazi piaci jelentőségük. A filmkulturális jelentőségük is kisebb, mert nem arról beszélnek az emberek, hogy milyen rövidfilmek készülnek, hanem a nagyfilmekről van szó. Cégként azonban sokkal nehezebb megugrani azt, hogy nagyfilmes forgalmazóvá válj, sokkal nagyobb anyagi szakadékot kell áthidalni. Mi, szerintem, ezt még nem ugrottuk meg, legalább is európai szinten biztosan nem. Ezért ezen dolgozunk. És úgy próbáljuk megoldani, hogy kitalálunk valamilyen új technológiát, ami ezt segíti. A Daazo esetével analóg a helyzet, kell valami újdonság ahhoz, hogy be tudjunk törni egy új területre, pusztán a lehetőségeinkből kiindulva ez nehezen történne meg.

PRAE.HU: A Friss Húson is látható, hogy a nagyobb formák felé nyittok. Először volt a rövidfilmes pitchfórum, ami az első vagy a következő kisjátékfilm elkészítésében jelentett segítséget, illetve gondolom, azt is segítette, hogy gyakorolhassanak pitchelni az alkotók. Utána megjelent a portfólióban a visegrádi országokra fókuszáló nemzetközi első nagyjátékfilmes pitch, illetve az ahhoz kapcsolódó workshop. Ez milyen célokat szolgál, mit láttok benne?

Szerintem akkor működik bármi is, amit csinálunk, ha az úgy van elmondva és felépítve, hogy globálisan érthető. És az elsőfilmes projektek főleg ilyenek. Ezt vissza is igazolják a sikeres inkubátoros filmek. A legjobbak abszolút nemzetközileg is értelmezhetőek, és nem azon múlik a nemzetköziség mértéke, hogy mennyi pénzből készült az adott film, hanem hogy milyen gondolkodással. Az Egy nap, a Könnyű leckék, a Virágvölgy vagy a Szép csendben például érthető a világon mindenhol. Szerencsére a projektek többsége ilyen. A Friss Hús csapattal azt gondoltuk, hogy ennek kell valami nemzetközi vetületet adni. A régióban több ilyen kezdeményezés is van, ami az elsőfilmeket segíti megvalósítani. Ennek akartunk mi is egy platformot adni. Az új filmes establishmentnek a zászlajára is felkerült, hogy a visegrádi együttműködést és a közép-európai együttműködést forszírozni kell a filmes világban, és ez szerintem is így van. Mindig is így gondoltam, csináltunk már 2012-ben is egy programot Visegrad Shorts on Tour címen, visegrádi rövidfilmeket utaztattunk a visegrádi országokban. Sikeres projekt volt. Szerintem nagyon értik egymást a fiatalok ebben a régióban, és jó dolgokat tudnak együtt csinálni. Van tehát egy ilyen kreatív energia, és ennek tudunk platformot biztosítani. Tavaly kipróbáltuk, idén pedig kicsit hosszabbá és nagyobbá tud válni, több embert tudunk elhívni, mert nyertünk rá pénzt a Visegrádi Alaptól. Remélem, hogy ennek a folyamatnak az lesz a vége, hogy elindulnak a koprodukciók, és lesz egy magasabb összegű koprodukciós díjunk is, ami már esetleg értelmezhető lesz gyártási szempontból is. Most van egy fejlesztési díjunk, ami ezer euro. Ez fontos lehet egy filmesnek előkészítési szakaszban, de gyártási szempontból értelmezhetetlen.

PRAE.HU: A tavalyi kiemelt díjazottal kapcsolatban olvastam, hogy már több ország filmalapja is támogatja a projektet, és a cannes-i forgatókönyvfejlesztő workshopon is részt vett. Itt a választásnál az működik, hogy az ember szívesebben tesz arra a lóra, amire már többen is fogadtak, vagy éppen fordítva van, a projekt a kvalitásai miatt vonzott be ennyi támogatást és workshoprészvételt, ahogy a tiéteket is?

Az ideális helyzet a második, de ha a válogató agyával gondolkodom, és őszinte vagyok, akkor azt kell mondanom: mindent szeretnék. Egy egészséges mix kell. Kellenek olyanok, akik kipróbált profik, akikre lehet számítani, akik biztosan el fogják készíteni a filmet, akiknek már többen is bizalmat szavaztak. Ezek általában azért tényleg jó projektek. De nekünk fontos az is, hogy felfedezőek legyünk. Tavaly is voltak olyanok, akik sehol máshol nem jártak korábban, és nem állnak rosszul azóta. Lehet, hogy majd ahogy telnek az évek, és alakul a rendezvény profilja, úgy majd kialakul, hogy ez egy első lépcsős bemutatkozási helyszín lesz, vagy olyan projekteket szed inkább össze, amelyek már előkészítettebb állapotban vannak, de most még abszolút mindenfélét kell találnunk, és meglátni, hogy mi működik majd jobban.

PRAE.HU: Már kétszer megrendeztétek a Paprika Studios – RTL Hungary nemzetközi pitchfórumát, a Hypewritert is. Ebben is felismerhető az, ahogyan a nagyobb formák felé tájékozódtok. Mögötte van az is, hogy a kisjátékfilmekkel induló alkotók, akik nagyjátékfilmmel esetleg még nem mutatkoztak be, vagy csak egyet készítettek eddig, azok nem csak nagyjátékfilmmel, hanem televíziós sorozattokkal is lehetnek ma már sikeresek? Ahogy például Zomborácz Virággal vagy Lakos Nórával is történt?

Ez nem a mi projektünk, bár nagyon szeretjük és magunkénak érezzük, de nem mi tulajdonoljuk sem az ötletet, sem az eseményt. Viszont mi szervezzük, és pontosan azért vállaltuk el, mert azt látjuk, hogy ez egy jó karrierlehetőség. És most már azt sem mondom, hogy alulértékelt Magyarországon. Ideális esetben az van, hogy az ötletedhez keresel egy formátumot, amiben a legjobban működik. A Saul fiából nyilván fura lenne tévésorozatot csinálni, nem véletlenül készült el pont úgy, ahogy. Még nincs meg a sorozatkészítés magyar csúcsteljesítménye, azaz a Saul fia sorozatban, de majd nyilván olyan lesz, ami csak tévésorozatban mesélhető el, abban a formátumban működik jól. Ez fontos, és ezt is próbáljuk sugallani mindenkinek: ha vannak ötleteid, akkor azokhoz meg lehet találni a megfelelő utat. Nem azon van a hangsúly, hogy eladd magad, vagy hogy teljesen mindegy, hogy mit, csak forgass! Hanem, hogy ha van bármi gondolatod a világról, ahhoz meg lehet találni a filmes kifejezési formát.

PRAE.HU: Tehát nem merev utakban gondolkodtok, hanem felnövekedve egy generációval párhuzamosan egyfajta rugalmasságot képviseltek, aminek az a lényege, hogy ami a fejekben van, amilyen ötletek, értékek vagy tartalmak vannak, azokhoz kell megtalálni rugalmasan a megfelelő kifejezési formákat vagy útvonalakat. Ezt figyelembe véve szerinted mi a siker?

Az első, hogy önmagadhoz és az ötlethez méltóan kifejezed azt, ami benned van. Utána már az adott formátumtól és vállalástól függ, hogy mi az, amit sikerként lehet elkönyvelni. Más egy sorozatnál és más egy nagyfilmnél, kisfilmnél vagy animációnál. Tehát először azt kell megtalálni, hogy benned mi van, utána ahhoz kell egy formátumot találni, és utána a formátumnak már megvannak a sajátosságai, utána már lehet mérni a sikert. De ez nem szabad hogy fordítva legyen.

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu művészeti portál