bezár
 

irodalom

2021. 03. 08.
Thomas Bernhardtól Tóth Krisztináig
A politikai önazonosság kialakítása és az írók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sokan nem emlékeznek már arra, hogy mekkora indulatokat keltett Thomas Berhard Hősök tere (Heldenplatz) című drámája 1988-ban Ausztriában. Idős asszonyok és urak esernyővel és kampósbottal estek neki utcán, villamoson, a darab rendezőjét leköpték, és szintén megütötték esernyővel. Tóth Krisztina nemrég történt esete kapcsán jutott mindez eszembe...

Thomas Bernhard darabját az akkor épp százéves Burgtheater frissen kinevezett német igazgatója, Claus Peymann rendelte meg, aki korábban több színművét rendezte. Az előadás szövegét a próbák során megpróbálták titokban tartani, de valahogy kiszivárogtak részletek, melyekből kiderült, hogy Bernhard az osztrák önképet piszkálja meg radikálisan, kétségbe vonva azt, hogy Ausztria az Anschluss miatt a nácik első áldozata lenne, és azt is, hogy kizárólag a németek lennének bűnösök az osztrák zsidóság kiirtásában is. Ebben az időszakban derült ki Kurt Waldheim osztrák kancellárról, hogy 1945-ig a Wehrmacht főhadnagya volt, amit valamiért kihagyott az önéletrajzából, Jörg Haider pedig friss pártvezetőként a pozitív osztrák öntudat kiteljesítésére építette a politikáját. Az ottani bulvársajtó legnagyobb példányszámú napilapja, a Kronen Zeitung napi szinten, címlapon hozott hírt és számos véleménycikket is közölt a tárgyban, melyekben megkérdőjelezték, hogy közpénzből szabad-e ilyen darabot előadni, többen elzavarták volna még a rendezőt is az országból. A média, mely a vásárlóiból tartja fenn magát, továbbá könnyen kötődik-köthető a polarizált közélet egy politikai oldalához, jelenős szerepet játszott a tömegek érzelmi mozgósításában.

1938. március 15., Hitler beszédet tart Bécsben, a Hősök terén (Heldenplatz)

1938. március 15., Hitler beszédet tart Bécsben, a Hősök terén (Heldenplatz)
Av Bundesarchiv, Bild 183-1987-0922-500

Tóth Krisztina esetét nem írnám le részletesen, megtették mások. Az egész ügy egy „körkérdésből” bontakozott ki, ami az újságírószakma egyik legolcsóbb tartalomelőállító módszere: (nagyjából) ugyanazt a kérdéssort elküldeni sok embernek, akik megírják a válaszukat, küldik az instant fotót, az anyagok pedig rövid korrektúrakör után már közölhetők is. Ebben volt a két blikkfangosnak szánt kérdés: „Mit kellene mitndenképp (sic! – prae.hu) felvenni a kötelező olvasmányok listájára? / Melyik könyvet kellene mindenképp levenni a listáról?” Utóbbira érkezett a válasz, melyben többek közt a Jókai-regény nőalakjairól alkotott vélemény szerepelt. A vélemény a kérdés kontextusában sérti annak a politikai közösségnek az érzékenységét, mely megingathatatlan szoborként feltételez nagy embereket a nemzet történetében, és ezekre építi az identitását, függetlenül attól, hogy ez a közösség mennyire ismeri az adott nagyság műveit, a szerző kínlódásait, etc. A nagy nevekre épülő mítosz a legjobb identitásképző erő.

Az okok közt

Mi okozhatja, hogy a reakciók ilyen hevesek és színvonaltalanok? Egyértelműnek tűnik számomra az, hogy

mindketten a politikai pártok saját szavazóikat illető identitásképző területeire tévedtek, Thomas Bernhard szándékosan, egy drámával, Tóth Krisztina inkább véletlenül, egy véleménynyilvánítással – és persze kellett hozzá vastagon a média együttműködése is.

Ez a kiemelt médiafigyelem új az íróknak, ebben általában politikusok vannak, őket kommunikációs és reklámszakemberek, pszichológusok segítik, hogy a hatalomért (/a köz szolgálatáért) cserébe el tudják viselni azt a rengeteg negatív (és pozitív) véleményt, esetenként szennyet, ami a személyükre zúdul. Egy felkészületlen embernek mindez vesszőfutással, nyilvános megkövezéssel ér fel.

A média a saját értékrendjét követi, egyrészt a példányszám/kattintásszám növelését (szenzációhajhász/klikkvadász cím az esetnek nagy nyilvánosságot adó HVG-nél), a fent már említett vásárlói kör önazonosságának megteremtését, erősítését célozza. Gyakorlatilag mindenki teszi a maga dolgát: a szenzációéhség és a fogyasztói elvárások kielégítésével ördögi a kör. Számoljon ezzel mindaz, aki íri kezd (mesélhetne erről akár Lackfi János vagy Varró Dániel etc. is).

Jókaik, Bartókok, Munkácsyk országában...

Nagyon sokan körbejárták már, mire való az irodalomoktatás. Nemzeti önazonosság megteremtésére (férfiak és nők a nemzet részei)? Az olvasás megszerettetésére (férfiak és nők olvasnak)? Az önértés elősegítésére (fiúk és lányok is szeretnék megérteni magukat)? A szórakoztatásra (férfiak és nők szeretnének szórakozni)? Azt tapasztalom, hogy olvasó híján egyre súlytalanabb lesz az irodalom, azaz lehet, hogy a jövőben nem sokan vesznek majd kezükbe könyvet, ahogy a most felzúdulók sem sok Jókait olvastak. Az emberi történelem elbánhat megsemmisítően az irodalommal, és vele egyidejűleg a kötelező irodalommal is. A rendszerváltoztatás környékén még olyan fontos volt, hogy nagyon nehezen lehetett bejutni a magyar szakra a túljelentkezés miatt. Majd az irodalom helyzete olyan sokat változott a társadalomban, hogy a szakon végzett legtehetségesebb évfolyamtársaim közt alig lett magyar tanár. Van persze jó tanár, de a gyerekeink korosztálya által elmeséltek alapján nem ők vannak többségben. Azaz ha a Nemzeti Alaptanterv szerint Berg Juditot kellene tanítani, akkor az a tanár, aki nem tud értelmesen beszélni Jókairól, Berg Judit kapcsán is megkérné a gyerekeket, vegyék elő a tankönyvet az ikszedik oldalon, ahol azt látják majd, hogy az írónő ekkor és ekkor született, ennyi gyereke van, nekik mesélve kezdett el írni, összeszámolják majd a szereplők pozitív és negatív tulajdonságait, etc.

Grósz (Nagy) Bella és Jókai Mór

Grósz (Nagy) Bella és Jókai Mór

Bár a rengeteg idegen szó, német mondat, 19. századi magyar nyelvezet miatt olvasni ma már nehéz Jókait, de az ő regényei kapcsán is kiváló órát lehetne tartani, az irodalom már csak ilyen, az arra érzékenyek számára egy világ nyílik meg, ha benyitnak az ajtaján. A tanárok közt is leginkább talán a magyar, az ének- és a rajztanárok azok, aki a társadalom szemében szinte a legkevesebbet érik. A Jókaik, Bartókok, Munkácsyk országában – már ha épp a nemzeti önazonosságról beszélünk.

Biztonságos hétköznapok?

Thomas Bernhard és Tóth Krisztina kapcsán nem irodalmi vita folyik, de annyit általában elér ez a felhajtás, hogy hatására többen vesznek, vettek tőlük egy-egy könyvet. Nem garancia, hogy mindenkinek tetszeni fog az olvasmány (a Meseország mindenkié című kötetről is kiderült, bőven vannak gyenge pontjai, nem csak könyvdaráláshoz kapcsolható ideológiai kritikákat fogalmaztak meg, volt szakmai is). De lehet, hogy az olvasásélmény majd kizökkenti az olvasót a mindennapi komfortzónájából, kicsit megváltoztatja a gondolkodásmódját, életét.

Ha azt nézzük, hogy egy közösség, nép, nemzet, vallási csoport összetartozását, identitását meghatározó személyek, művek, mitológiai alakok nevében elkövethető cselekmények esetében ténylegese mi a véglet, akkor eljutunk a Salman Rushdie-ra kimondott fatváig. Ő ugyanis a muszlimok számára identitásképző erővel bíró Mohamed prófétát ábrázolta tiszteletlenül, ami elég volt ahhoz, hogy kimondják: hithűként bárki, bármikor, bárhol megölheti. A japán fordítót leszúrták, az olasz fordítót késsel sebesítették meg, a norvég kiadó vezetőjére rálőttek. Európában azonban az ilyesmi már-már a vallásháborúk korára emlékeztet, egy ideje már (vagy ma még) önbíráskodásnak minősül, bűncselekménynek.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

irodalom

Tóbiás Krisztián regényrészlete: Kisrózsifalva Tóbiás Krisztián regényrészlete: Kisrózsifalva
A Prae folyóirat Ragály-számából
irodalom

A „lehetséges irodalom” műhelytitkai A „lehetséges irodalom” műhelytitkai
Hommage à Zemplényi Ferenc
irodalom

A vadásznak könnyű, már halott A vadásznak könnyű, már halott
Szabó Imola Julianna: Holtak aranya, holdak ezüstje – Cser Kiadó, 2020.

Más művészeti ágakról

építészet

A fényűzés rabjai A fényűzés rabjai
Visszatekintés a Cristóbal Balenciaga Museoa történetére az épület megnyitásának 10. évfordulója alkalmából
J Blakeson: Fontos vagy nekem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés