bezár
 

zene

2022. 03. 27.
Aki csak végletekben tud gondolkozni
Interjú Tálas Áronnal kezdetekről, művészi inspirációról, zeneszerzésről, a jazz-zenei szcénáról
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Tálas Áron jazz-zenei munkássága szerteágazó: saját zenekarai (Tálas Áron trió, Beats From My Heart, Flight Modus) mellett számos más formáció tagja, zenét szerez, illetve a Bartók Béla Konzervatórium és a Zeneakadémia tanára. Még csak 31 éves, de olyan zenészekkel játszott együtt, mint Lionel Loueke, Kurt Rosenwinkel, Mike Moreno vagy Dave Liebman. Junior Prima díjat, Gramofon- és Artisjus-díjakat tudhat magáénak, ám szerinte az ember nem díjakra, hanem zenei pillanatokra emlékszik.

PRAE.HU: A két saját zenekarodon kívül több más formációnak is tagja vagy, emellett zenét szerzel és tanítasz is. Ki lehet teljesedni a zene ennyi szegmensében egyszerre, vagy ez mindig valaminek a rovására válik?

Az utóbbi: vannak szakaszok, amelyekben hangsúlyosabbá válik valamelyik aspektus, így lehet megvalósítani a terveket. Hogyha nincs a szemem előtt folyamatosan az adott dolog, amit meg szeretnék csinálni, akkor el lehet veszni ezekben a teendőkben. Művészileg az élteti az embert, hogy mindig van célja, amit meg akar valósítani: egy album befejezése, egy videó, egy szám elkészítése, egy adott zenésszel való játék mind inspiráló tud lenni.

PRAE.HU: Hogyan jönnek létre az együttműködések zenészekkel, te veszed fel velük a kapcsolatot, vagy fordítva? Dolgozol együtt itthoni vagy külföldi menedzsmenttel?

Szívesen dolgoznék menedzsmenttel, ha olyan lehetőségekhez jutnék, amikhez magamtól nem tudnék. Ha tényleg beletennék a munkát és kiajánlanák a projecteket az adott zenéhez illő helyekre, fesztiválokra. Ha ténylegesen levenné ezt a terhet a vállamról, benne lennék.

Nemrég történt, hogy egy budapesti klub szervezőjével beszéltem telefonon koncertszervezés miatt, mondta, küldjek e-mailt, majd az e-mailemet válaszra sem méltatta. A programot, amit ajánlottam, egyébként meghívták a Müpába, május 1-jén lesz a koncert. Szóval nagyon vegyesek a tapasztalataim, de ritka is, hogy én szerveztem volna koncertet, eddig annyi zenekarban voltam, hogy ezzel egyáltalán nem kellett foglalkozni, csak teleírni a naptárat. Ez viszont ‒ ahogy egyre inkább a saját produkcióimra koncentrálok ‒ elengedhetetlen lesz előbb-utóbb. A klubkoncerteken kívül (ahol általában alapból kevés pénz jut), leginkább pályázatok (NKA vagy a Köszönjük, Magyarország!) útján lehet hozzájutni. A magyar jazzszcéna annyira kicsi, hogy ismeri az ember a klubtulajdonosokat és a szervezőket. Hogyha az adott zenész szerencsés és a legnagyobb kiadóknál jelenik meg lemeze, mondjuk az ECM-nél, ők már foglalkoznak bookinggal is. A hazai jazzben a koncertmenedzsment viszont nincs kiépülve, legalábbis én nem tudok róla.

PRAE.HU: Tehát a jazzben minden a kapcsolatokon múlik.

Igen. Világsztár jazz zenészek esetében is a fesztiválszervezők inkább közvetlenül velük akarnak kommunikálni, ha lehetséges.

PRAE.HU: Miket tartasz fordulópontnak a karrieredben?

2010-ben elkezdtem tanulni a Zeneakadémián, jazz-zongora szakon, majd dobon is. Másfél év után elhívott játszani Babos Gyula, majd sorra olyan zenészek, mint Borbély Mihály, Lantos Zoltán. Ezek nemcsak zeneileg, hanem karrier szempontjából is mérföldkövek voltak. Így ‒ miközben a Zeneakadémiára jártam ‒ iskolán kívül a tanáraimmal játszhattam. A másik fontos pont a triólemezem, amit a Rádióban vettünk fel 2015-ben. Még a Zeneakadémia előtt részt vettem egy jazzversenyen, ahol találkoztam Barcza Horváth Józseffel és Mohay Andrással. El voltam ájulva a játékuktól, és nagy vágyam volt, hogy egyszer velük zenélhessek. Négy évvel később így alakítottam meg a triót, de sajnos, amikor elkezdtünk volna koncertezni, Mohay Andris balesetet szenvedett (Mohay András 2014. július 27-én hunyt el autóbalesetben – a szerk.). Ezután ismerkedtem meg Gyárfás Atival, aki a legjobb barátom lett, és két triólemezt vettünk fel közösen. 2020 októberében költöztem ki Bázelbe egy egyéves ösztöndíjprogram résztvevőjeként, amely szintén fordulópont volt.

PRAE.HU: Hogyan találtad a bázeli ösztöndíj-lehetőséget?

A Focusyear ösztöndíj a Herbie Hancock Intézet európai változata, ahova a világ minden tájáról jelentkeznek. Egy zenekart választanak ki különböző hangszeresekből. Ez egy viszonylag friss program, a jelenlegi zenekar az ötödik, ami elnyerte az ösztöndíjat. Juhász Marci dobos, akivel korábban sokat játszottam, az első szériában vett részt, ő ajánlotta. Az nincs megszabva, hogy milyen hangszeresek kerülnek be: van, hogy egy gitárost sem vesznek fel. Nem azért, mert nem játszanak elég jól, hanem mert figyelik a zenekari hangzást is, nemcsak az egyéni képességeket, hanem az együttes hatást is próbálják vizionálni. Az én esetem elég különleges volt: zongorára jelentkeztem, majd megmondták a felvételi után, hogy egy másik zongoristát szintén felvennének, és tudták, hogy dobon is játszom, így megkérdezték, hogy csinálnék-e egy dobos felvételit másnap. Azért örültem neki, mert így nem tudtam rástresszelni, egyáltalán nem készültem rá, és akkor már évek óta nem doboltam rendszeresen. El tudtam engedni az egészet, és emiatt jobban ment a játék. Így kerültem be dobra. Ez azért volt fordulópont, mert az azt megelőző nyolc-kilenc évben inkább a zongorával érvényesültem, ezután viszont nagyon intenzíven visszatértem a dobhoz. A programban hétfőn megérkezett az adott zenész, és csütörtökön már koncerteztünk. A valóságban még ennyi idő sincs, előfordul, hogy egyáltalán nincs próba, vagy csak éppen a koncert előtt. Ilyenkor mindenre fel kell készülni és nyitott füllel kell zenélni. Azért is szép ez a műfaj, mert sok dolog másodpercek tört része alatt történik.

PRAE.HU: Egy ilyen ösztöndíj mennyi külföldi lehetőséget rejt magában?

Ez egyénfüggő. Nem szabad túl sokat várni, mert akkor sokkal nagyobb a csalódás ‒ de lehet, hogy ez csak a kelet-európai felfogásom. A lehetőséget viszont fent kell tartani, hiszen olyan emberekkel találkozhatsz olyan körülmények között, ami máshol nem valósulhatna meg. Így jöhetett létre az a koncert is, amire Lionel Louecke hívott meg, aki az egyik mentorunk volt a programban. Ezen az ominózus koncerten Kurt Rosenwinkellel játszottunk együtt, ami hatalmas élmény volt. A világ legmeghatározóbb gitárosairól van szó, akik ekkor zenéltek együtt először.

PRAE.HU: Mennyire tartod fontosnak az intézményes képzést? Jazz-zenészként lehet anélkül is boldogulni?

Lehet anélkül is boldogulni, de sokunknak rengeteget segített. Nemcsak a tanárok, hanem a közösség is hatalmas szerepet játszik ebben. Ha visszatekintek a magyar jazz-zenei szcéna Zeneakadémiáról kikerült zenészeire az elmúlt 30-40 évben az volt a helyzet, hogy volt egy-egy osztály egy-két évfolyamos átfedéssel, akik közül sokan nagyon jó zenészek lettek, aztán volt egy évfolyam, akik kevésbé váltak be. Az emberek egymást is húzzák az osztályon belül. Erre a klasszikus zenében is van egy nagyon jó példa: Kocsis, Ránki és Schiff.

A zongora egy magányos hangszer, bár a jazzben épp kicsit máshogy van: általában zenekarban játszunk és ez egy folyamatos egymásra reagálást jelent. Egy zongorás trió esetében ez kétirányú reakció, és amikor a zenészek közötti kölcsönös reakció igazán megtörténik, az ember érzi, hogy ez csak akkor és ott jöhet létre. Egyszeri és megismételhetetlen. Ezek a játékok jelentik az inspirációt egy zenésznek.

Tálas Áron

PRAE.HU: Mit tartasz sikernek?

Tudom, hogy közhely, de azt, amikor az ember azt tudja csinálni ‒ még zenén belül is ‒, amit igazán szeretne. Ez az üzleti modell teljes ignorálását jelenti. Egyrészt bármikor szívesen játszanék a zenekarommal ingyen, hogyha én választhatom ki, hogy kikkel játszom és mit, másrészt sajnos az embernek be kell áraznia magát. Nem szabad elfelejtenie, hogy hosszú évek, évtizedek összegzett munkája hallatszik (jó esetben) minden egyes koncerten. Ezeket fejben össze kell egyeztetni, és még egy fontos dolog: egy zenész nem díjakra emlékszik, hanem zenei pillanatokra.

PRAE.HU: Ha már a díjakat említed: egy díj vagy egy jazz-zenei versenyen, fesztiválon való részvétel mennyiben tud lendíteni a karriereden?

Tud lendíteni. Az első fellépésem, amit Maloschik Róbert szervezett, éppen egy jazz-zenei verseny miatt volt: a Zsámbéki Jazz Fesztivál koncertje volt az első, amit a rádió is felvett és közvetített. A verseny egyébként egy másik témakör: egy ideig érdemes csinálni, de nem túl sokáig. Motiváló felkészülni egy versenyre, és bár úgy kell hozzáállni, hogy kihozza magából a legtöbbet az ember, mégis nagy csalódások érhetik. A Montreux-i Jazz Versenyen tíz zenészt választottak be a döntőbe, ebből három magyar volt. Az első helyezettnél sokkal jobb zongoristák indultak a versenyen, de mivel egy fiatal srácról volt szó, jobban el lehetett adni. Vannak ilyen helyzetek, és ezekkel az embernek meg kell küzdenie.

PRAE.HU: Ezek szerint a marketing is jelentős szerepet játszik a jazz-zenei életben.

Igen, és nagyon kevesen foglalkoznak vele. Ez részben azért van, mert az ember próbálja fenntartani azt az ideális állapotot, hogy csak a zenével foglalkozik. Nem lehet azonban ignorálni a social médiát, mert bár végeredményben az a mérvadó, hogy milyen zenész az ember, a social média olyan folyamatokat idéz elő, hogy az embernek az fog hamarabb eszébe jutni, aki többet posztol ezeken a felületeken, ugyanakkor mindig bennem van az a félelem, hogy az emberek agyára megyek, ha túl sokat posztolok.

Lemezekkel, CD-kel, kazettákkal nőttem fel. A rádióból vettem fel számokat. Ez a fajta zenehallgatás abszolút kihalt. A nálam tíz évvel fiatalabbak nem élték már át. Teljesen más leülni meghallgatni egy lemezt, és kiszakadni ebből a világból. Persze, én se sokszor csinálom már sajnos, de legalább még tudom, milyen volt. Legtöbbször Spotify-on hallgatok zenét, Ami megintcsak nagyon megosztó a zenészek körében jogdíjkérdésekben, de eléggé megkerülhetetlennek látszik a használata.

PRAE.HU: Az első lemezed egy japán kiadónál jelent meg. Ez hogy történt pontosan?

Amikor kiadót kerestem, még nem voltak felvéve számok, viszont elég jó minőségű videófelvételek igen. Ezeket küldtem el körülbelül harminc kiadónak, ebből ketten válaszoltak, és végül egy japán kiadó igent mondott. Nem volt szerződés, az volt a megállapodás, hogy küldenek nekem kétszáz CD-t, amit értékesíthetek, az ottani lemezeladásokból viszont nem kapok pénzt. Az egészet e-mailben leveleztük le. Japán az egyik legnagyobb felvevő piac, arányaiban biztos, hogy ott érdeklődnek legtöbben a jazz iránt.

A második lemezem BMC-s volt, ami itthon magasan a legjobb kiadó, mert ők foglalkoznak a legtöbbet promócióval: sok kritika vagy bemutató cikk jelenik meg külföldi oldalon. A BMC egy nagymúltú kiadó és ők ehhez mérten foglalkoznak a zenészeikkel. Nagy öröm ehhez a családhoz tartozni.

PRAE.HU: Vannak konkrét terveid a jövőre nézve?

Érdekes helyzeteket teremtett a karantén. Most jelent meg egy szólózongora-lemezem (Blue Enough, a szerk.) ‒ amit egyébként Bázelben vettünk fel ‒, és normális esetben ezzel kezdenék el koncertezni, viszont még az előző “zenekaros” szólólemezem (Beats From My Heart, a szerk.), amit 2020 nyarán készítettem otthon, sem tudott élőben megszólalni. Egy pályázatnak köszönhetően azonban össze tudtam rakni egy zenekart, amivel öt-hat városban fogunk fellépni ezzel a lemezzel. Ezután szeretnék majd a szólólemezemmel is koncertezni. Ezen kívül nagy álmom egy triólemezt felvenni Jeff Ballarddal és Lionel Loueke-vel, akikkel Bázelben találkoztam. Amikor egy projekten gondolkozom, mindig próbálom a másik egyén személyiségét szem előtt tartani. Nem azért szeretnék lemezt készíteni egy adott személlyel, mert híres és ez segítheti a karrieremet, hanem olyan számokat szeretnék írni, amik neki szólnak és íródnak. Rájuk vannak szabva és nem játszhatná el bárki más.

Fotó: Stépán Virág, Fantoly Márton

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Tálas Áron tapasztalata, miszerint nem lehet ignorálni a social médiát, mert bár végeredményben az a mérvadó, hogy milyen zenész az ember, a social média olyan folyamatokat idéz elő, hogy az embernek az fog hamarabb eszébe jutni, aki többet posztol ezeken a felületeken.
nyomtat

Szerzők

-- Otten Marina --


Más művészeti ágakról

színház

Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
irodalom

Hegymegi Flóra és Horváth Florencia beszélgetése a Kötetlenül sorozat keretében
színház

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés