Robert Eggers fiatal kora (még nincs 40 éves) és csupán három nagyjátékfilmet számláló repertoárja dacára a legizgalmasabb kortárs rendezők közé tartozik. Eggers a pályáját látványtervezőként kezdte, majd néhány rövidfilmet követően 2015-ben A boszorkány című misztikus, viktoriánus horrorfilmmel hívta fel magára a figyelmet. A meggyőző debütálás után nem ült sokáig a babérjain, 2019-ben a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete szekciójában már a második filmjétől volt hangos a Francia Riviéra. Az elborzasztóan intim és az őrület határait feszegető hipnotikus és nyomasztó kamarahorrorban, A világítótoronyban a két világítótorony-őrt megformáló Robert Pattinson és Willem Dafoe számára az Isten háta mögötti hely tébolydává válik, ahol a bezártság, a természet viszontagságos elemei, valamint a jelentős mennyiségű alkohol hatására egyre sűrűbb köd borítja el az elméjüket.

Az Északi korábbi két művéhez képest jóval nagyszabásúbb és bátrabb vállalkozás, ez a grandiozitás főként a kivitelezésben és az A-listás színészek szerepeltetésében mutatkozik meg. Eggers sokáig nem szándékozott vikinges filmet készíteni, azonban felesége izlandi sagák iránti rajongása és a táj lélegzetelállító szépsége beindította élénk fantáziáját. 

A skandináv kultúra és a viking mitológia kiváló alapanyagul szolgált a nem evilági erőkkel játszó rendező számára, aki a tizedik században játszódó bosszútörténetben szabadjára engedhette képzelőerejét, így filmjében vadregényes környezetben elevenednek meg a véres összecsapások és bizarr rituálék. 

A cselekmény tulajdonképpen a Hamlet, dán királyfi parafrázisa: Shakespeare az ifjú Amleth herceg legendáját vetette papírra, és Eggers is ehhez az irodalmi forráshoz tért vissza. A rendező a forgatókönyv megírásához az izlandi regényíró és költő, Sjón segítségét kérte, akivel hűen ragadták meg a viking bosszúeposz esszenciáját, és keltették fel a kultúrában szunnyadó természetfeletti erőket. 

A történet elején a tizenéves Amleth épp elindul a férfivá válás útján, amikor nagybátyja kegyetlenül meggyilkolja az apját, és elrabolja az anyját. A trónörökösről azt hiszik, hogy szintén meghalt, de Amleth-nek csónakon sikerül megszöknie, és ahogy a sziget egyre távolodik a láthatáron, ő bosszút esküszik. 

Húsz évvel később találkozunk az immáron rettenthetetlen harcossal, aki csapatával Európa partjain szláv falvakat dúl fel. Az egyik portyázás során bizarr kinézetű boszorkány emlékezteti fogadalmára, és Amleth-ben újjáéled a bosszú iránti vágy. Hogy esküjét beteljesítse, egy Izlandra tartó rabszolgahajón szlávnak adja ki magát, majd az Olga nevű rabszolgalány segítségével nagybátyja, Fjölnir birtokán kezd dolgozni, és a férfi bizalmába férkőzve készíti elő a leszámolás tervét. 

Amleth az éj leple alatt könyörtelen vérengzésbe kezd, miközben egyre közelebb kerül Olgához, majd a nem várt szerelem és a lehetséges közös jövő elbizonytalanítja céljában, vagyis nagybátyja megölésében. Mikor megtudja, hogy Olga gyermeket hord a szíve alatt, rájön, hogy addig nem lesz nyugalom, míg apja gyilkosa él, ezért a végső összecsapás elkerülhetetlen.

A közismert történet – amely később olyan művekben köszön vissza, mint Az Oroszlánkirály vagy a Beowulf, de még a legújabb Batman-film is megemlíthető – biztos alapul szolgál, hogy a rendező elkészíthesse saját értelmezését, és azt saját elképzelése szerint ültethesse vászonra.

Az elbeszélés egyszerűsége és könnyen követhetősége rugalmas keretet ad, Eggers vad ötleteinek semmi sem szab határt. A film célja a közönség ámulatba ejtése és sokkolása, a naturalista és erőszakos ábrázolás találkozik a ’80-as évek fantasy filmjeit idéző szürreális hallucinációkkal – ilyenek például Amleth jövőt előre vetítő víziói vagy a Valhallába vágtázó viking harcos képei.

Ahogy azt Eggerstől korábbi művei láttán megszokhattuk, Az Északi kétórás vizuális orgia, ami nemcsak az izlandi tájat helyettesítő Írország lenyűgöző természeti adottságainak köszönhető, hanem a történelmi hitelességre törekvő díszleteknek és jelmezeknek is. Az alkotók alapos kutatásokat végeztek, hogy minél autentikusabb középkori miliő jöjjön létre. Kunyhókat építtettek, fegyvereket gyártattak, korhű ruhákat varrtak. A forgatás alatt a stáb és a színészek nem ijedtek meg a hidegtől, széltől, esőtől, így a valós helyszíneken felvett jelenetek visszarepítik a nézőt a puritán környezetbe, ahol mindent ellep a sár, és szürke égbolt borítja be a vásznat.

Eggers állandó operatőre, Jarin Blaschke hosszú beállításokban követi le a szereplőket: kamerája kísértetként járja be a zord teret, néhol olyan, mintha fókuszt veszítene, hogy aztán visszataláljon arra, amire figyelni kíván, máskor pedig nagytotáljaival elmerül a háborgó tenger, az elterülő síkság és az őrszemként magasodó hegyek látványában. Míg a festményszerű külső képek a rideg kék és a szürke különféle árnyalataiban úsznak, addig a belső felvételek fényerejét és színhőmérsékletét csupán a lángoló tűz és a pislákoló gyertya adja meg.   

A hátborzongató és izlandi hangszereket megszólaltató zene mellett az óangol nyelven írt dialógok, a kántálások és imák fokozzák a film archaikus tónusát. Az eltérő dialektusok a szöveg költőiségét támogatják, ugyanakkor némileg elidegenítő hatást keltenek, és megnehezítik a szereplőkkel való érzelmi azonosulást.

Kiakad a tesztoszteronmérő, amikor az állatias kinézetű és nyers erőt sugárzó viking harcosok (a berserkerek) szavak helyett vad üvöltésben fejezik ki mondandójukat. Az emberléttől és a civilizációs formáktól szakadnak el az ösztöneiket előhívó rítusukban is, amelyekben valamely állat (kutya, farkas, medve) attribútumait öltik magukra. 

Az Északi főhősét, Amleth-et a svéd Alexander Skarsgård alakítja, aki régóta készült arra, hogy vikinges filmben játsszon. A magas, izmos és jóképű színész – nemzetiségéből adódóan – erre a szerepre született. A testi adottságokon túl is hitelesen kelti életre a bosszúszomjas trónörököst, aki céljai eléréséhez semmitől sem riad vissza. Skarsgård elvetemült fenevadként öl, majd Olga gondoskodása, apja emléke és látomásai révén felfedi érzékeny oldalát, és képes kifejezni a lelkét mardosó bűntudatot és aggódást. Választottját, Olgát Anya Taylor-Joy testesíti meg, akinek tehetségét Eggers fedezte fel A boszorkányban. Hosszú szőke hajával tökéletesen illik a skandináv folklór hősnői közé. Amleth szüleinek a megformálói Ethan Hawke és Nicole Kidman, akik a meggyőző akcentus és kinézet ellenére sem tudnak teljesen belesimulni Eggers világába, különösen az ausztrál színésznő játéka lesz modoros. Nem úgy a dán Claes Bangé, aki hibátlan választás volt Fjölnir szerepére, valamint Willem Dafoe őrült alakítására sem lehet panaszunk. Csupán rövid időre tűnik fel a filmezéstől visszavonult énekesnő, Björk, akinek jósnő figurája annál emlékezetesebb belépővel szolgál.

Ha Az Északit el szeretnénk helyezni az elmúlt években bemutatott fantasztikus-történelmi filmek spektrumán, akkor valahova a The Green Knight című Artúr-mondaköri adaptáció és a Macbeth tragédiája, valamint Az utolsó párbaj közé kerülne. Markáns szerzői jegyekkel ellátott látványfilm, melynek magját évszázadok óta ismert legenda képzi, és melynek rugóit a mindent felemésztő bosszú mozgatja.

Képek: Aidan Monaghan/©2022 FOCUS FEATURES LLC. ALL RIGHTS RESERVED/UIP-Duna Film