A legtöbb mesélő szülő repertoárján szerepel az Egyszer volt Budán kutyavásár. Mátyás király időnként gondol egyet, és hatalmi pozícióját odahagyva, szegénylegény ruhában a nép közé vegyül. Így figyeli ki országa égető gondjait, melyek, népmeséhez híven, végső soron az emberi természet gyarlóságára vezethetők vissza. Esetünkben az álruhás Mátyás egy szegény szántóvetővel és egy nagygazdával találkozik. Megszánva a szegényembert, kéri a nagygazdát, hogy egyik ökrét fogná át a szegényember ekéjébe. A nagygazdának persze esze ágában sincs, de nem azzal érvel, hogy mondjuk nem halat kell adni a szegénynek, hanem halászni kell megtanítani, hanem jót mulat a javaslaton, és közli: megérdemli az a szegény, hogy szegény. Mátyás felfedi magát a szegénylegény előtt, majd azt az eszement tanácsot adja emberének, adja el két gebéjét, és vásároljon értük jó sok kutyát, s jöjjön föl a budai vásárra.

A budai vásáron Mátyás, jó példával járva elöl, divatba hozza a szép alföldi ebet, és a szegénylegényhez dől az arany. A nagygazda, kiszagolván a sikert, kutyára váltja ökreit. A loncsos ebek mind a nyakán maradnak, és hatalmas felfordulást okoznak a vásáron. Miután a vásározók jól elpáholják a nagygazdát, Mátyás levonja az ismert tanulságot: „Egyszer volt Budán kutyavásár!” – amit úgy is értelmezhetnénk, hogy  egy vállalkozás sikere nagyban függ az adott térség aktuális gazdasági, szociológiai és politikai trendjeitől.

Szerencsére a Budapest Táncszínház gyerekdarabja nem ezt a rétegét dolgozza fel Mátyás bölcsességének, és nem is von le ennyire radikálisan és merészen nem mesei tanulságot. Viszont merészen indít: kutyaugatással. A legtöbb kisgyerek fél a kutyaugatástól.  Akiket eddig jól elszórakoztatott a MUPA Fesztivál Színházának nézőtere – ugyanis a felnőtt súlyra méretezett székek folyton fölcsapódtak kicsi testük alatt –, el is csendesednek rögtön. A színpad panoptikumszerű, a mozdulatlan táncosok reneszánsz életképben állnak, egyedül az udvari bolond élő, aki mesélőként kíséri az eseményeket. A gyerekek, akik persze folyton hangos kommentárokat fűznek a színpadi eseményekhez, azt találgatják, élnek-e a figurák. Az élő-élettelen összetévesztése – a pszichoanalízis nagy mestere, Freud elnevezésével szólva: a kísérteties (Unheimlichke, illetve az angol nyelvű szakirodalomban uncanny) – az egyik alapvető emberi ösztön. Számos mese dolgozik ezzel az ösztönnel, gondoljuk csak a Pinokkióra vagy balettban a Copeliara. A mai pszichológiában a pszichoanalízis már csak egy ág a sok között, ám Freud megfigyelései a mai napig részei az elméleti diskurzusnak. Ebben a darabban ebből mindössze annyi fontos, hogy ez a mesebalett képes a gyerekeket az érzelmek, ösztönök szintjén megszólítani. Merész indítás Földi Bélától, az együttes koreográfusától, de rögtön kiderül, tudja, mit csinál. Ekkor kiabál be a kisfiú, hogy mi Mátyás kedvenc színe – tehát megérte vállalni a kockázatos kezdést.  Reneszánsz jellegű körtánc mozdítja meg az udvart, és Mátyás álruhába bújik.  A gyerekeket máris magával ragadta a darab, és ez csak fokozódik, mikor az élethű lovak és ökrök megjelennek a színpadon.

Sokáig csak a Diótörő mesebalett juthatott eszünkbe, ha táncos gyerekelőadásról volt szó. A Budapest Táncszínháznak ez az ötödik gyerekdarabja. Földi teljesen alárendeli magát a gyerekek érdekeinek, de nem feledkezik meg az esztétikai- és tánctechnikai minőségről sem. Hiszen a gyerekek tudatosan ugyan nem a tánc minőségét figyelik, viszont mindent megjegyeznek, amit látnak. Az együttes modern- és jazztánc alapú koreográfiákat készít. A Mátyás mesében a modern, a klasszikus, a neoklasszikus technika keveredik a karaktertáncok és a néptáncok elemeivel. Miközben Földi nem fél alkalmazni a vásári komédiában bevált, toposzszerű elemeket sem, éppúgy, mint a gyerekekre mindig ható egyszerű poénokat vagy azokat a mozgáselemeket, melyeket a gyerekek is kipróbálhatnak később (cigánykerék, bukfenc).

A gyerekek  45-60 percet tudnak egy ülésben figyelni, csöndben lenni semmit. Természetes az is, hogy izegnek-mozognak, fizikálisan és verbálisan is kísérik az előadást. Szünetet tartani nem lehet, hiszen akkor egy kisgyerek számára megtörik a dramaturgia íve, elveszti a történet fonalát. Ráadásul a közönség vegyes életkorú, körülbelül 3-13 éves korig vonz gyerekeket a darab. Azonban annyira sokrétű tud lenni, éppen szerteágazó minőségigényének köszönhetően, hogy az óvodást éppúgy leköti, mint a 13 éves kis felnőttet. Ám törvényszerű, hogy körülbelül az ötvenötödik perc még felnőtt közönség esetében is nagyon veszélyes: a koncentráció lankad, a moziban ilyenkor mindig a tájat mutatják még egy akciófilmben is, a közönség pedig kiszalad pattogatott kukoricáért. Most kéne bedobni valamit! A mesélő-bohóc integet, a gyerekek boldogan visszaintegetnek, a kutyák rátámadnak a vásározókra, a lábukat harapják. A nagy kavarodásban szétgurulnak az almák a gyerekek nagy gyönyörűségére, végül elpáholják a nagygazdát, ami igazán egyértelmű igazságszolgáltatás. A gyerekek lelkesen és megkönnyebbülten távoznak – én is.

Zene: AnselManók

Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa

Fényterv: Földi Béla, Nasser Hammadi

Dramaturg és narrátor: Boros Zoltán

Koreográfus-rendező: Földi Béla

Szereplők: Ács Adrienn, Balkányi Kitti, Csetényi Vencel, Fodor András, Győrffy Endre, Hain Ildikó, Kánya Kata, Nagy Tibor, Réti Szilvia, Sághy Alexandra, Somorjai Judit, Stáry Katalin, Szabó Antal, Zsadon Flóra

Előadások:

Művészetek Palotája, Fesztivál Színház

2008 Október 01. (15.00), Október 25. (15.00 és 18.00), november 20. (10.30 és 15.00), december 3., 15., 28. (10.30 és 15.00)

Jegyárak: 1000.-, 1300.- Ft

Információ az előadásokról:
Budapest Táncszínház
Művészetek Palotája