irodalom
2008. 10. 06.
Vasárnapi versek a Gödörben
V. Költészet Vására
"Tanuljátok meg, mi a költő, és bánjatok szépen vele!”- int bennünket Weöres Sándor, bár én ezt a mondatot nem is ismertem, a Rackajam zenekar igen. Ők elevenítik fel, hogyan játszott a fáma szerint Amerikában Weöres jazz-sessiont bárzenészekkel. Ilyen és hasonló szép meglepetéseket tartogatott az V. Költészet Vására szeptember 14-én.
A rendezvény a párizsi nagy Költészet Vásárát kopírozza kicsiben, tudjuk meg Lackfi Jánostól, a program kulcsfigurájától. Vasárnap délelőtt tizenegykor fiatal szülők, nagyszülők és zsivajgó gyerekek töltik meg Budapest kulturális és éjszakai életének egyik aktuális origóját, a Gödör klubot, a szomorkás időjárás a jelek szerint senkit sem tudott eltántorítani. A műsor kezdetéig -és egyébként egész nap- antikvár és újonnan kiadott könyvek százaiból válogathatunk, fel is fedezem, hogy hála az égnek sok gyerekkori kedvencemet új köntösbe öltöztették: itt a Mazsola, az Állatszálloda, a Négyszögletű kerek erdő, de a kortárs költők-írók sem feledkeztek meg a kicsikről, számos csemegét lehet találni. A színpadon ezalatt Gryllus Vilmos hangol, a porontyok a színpad elé pakolt babzsák puffokra huppanhatnak, a kísérőknek hátrébb csak prózai széksor dukál.
Fél tizenkettőre minden készen áll, kezdetét veszi a gyerekműsor, amelyben először Gryllus énekelteti meg a csöppségeket, én pedig azon töprengek, vajon milyen lehet egy olyan apuka, aki érti a bicikliküllő zenéjét és a szederbokor suttogását. Majd Tóth Krisztina, Varró Dani és Lackfi János gyerekversei repítenek minket messzire: hallunk a londoni mackókról, Johanna dilemmájáról a fiúvécével kapcsolatban, valamint arról, mennyi szép állat van a világon, pedig sokszor észre se vesszük őket. Később a költők szünetet tartanak, a színpadot a kalákás Radványi Balázs foglalja el, aki zenével teszi még élvezetesebbé az imént megismert verseket.
A közel két órás gyerekprogram után ebédszünet következik, a kisszínpadon bemelegít a Rackajam, közben sorra érkeznek a meghívott költők, velük a koncertek között találkozhatunk majd. Ismerős szemüvegkeret csillan meg a reflektorok fényében: Lovasi András is megjött, nagyon rosszul már nem sülhet el a délután. Három órától a buli fizetős, de kevesen vannak, akik az ezer forintos jegyár hallatán visszafordulnának. Érthető: az elkövetkezőkben egymást követi Ferenczi György és a Rackajam, a Kaláka, Dévényi Ádám és az Átmeneti kabát, Lovasi Lackfi János verseit énekli Heidl György zenéjére, az este tökéletes záróhangját pedig a Palya Bea Quintet adja. A koncertek között a pódiumon Bokor Levente, Csepregi János, Deák László, Filip Tamás, Kányádi Sándor, Kis Benedek, Kiss Judit Ágnes, Lackfi János, Petrőczi Éva, Sütő Csaba András, Szolcsányi Ákos, Tamás Menyhért, Tóth Krisztina, Varró Dániel és Zalán Tibor várja, hogy találkozhasson a közönséggel.
El sem tudok képzelni jobb vasárnapot, mint hogy az egyik kezemben egy zsíros kenyérrel, a másikban egy pohár borral hasonszőrű irodalomkedvelők gyűrűjében üldögélek a Gödörben, belehallgatok egy-egy felolvasásba, megnézek egy beszélgetést, könnyekig hatódom Kányádi Sándor anekdotáin. Ezzel olyan sokan vannak ugyanígy, hogy délután ötre tele van a hely, alig látom a színpadon helyet foglaló Gryllus Dorkát és Keszég Lászlót, bár a hangjukat hallani is épp elég élvezet. „Szerelmi párbaj”-t vívnak, kortárs költők szerelmes versei hangzanak el; a nemek közti édes harc összes állomása érintve van: az ellenfél felmérése, felkészülés, támadás, küzdelem, veszteség, siker, megbocsátás, enyhülés - a nézőtéren ülők számára világossá válik, hogy szép-szép Ady és József Attila, de ideje a magyar fiataloknak új szavakat keresni a szerelemre, mert muníció van bőven. Nyolctól Dévényi Ádám és az Átmeneti kabát lazít a torkunkban képződött gombócon, ami Olyan jó - ezt a címet viseli új lemezük is, ebből kapunk most ízelítőt.
Éppen elengednénk magunkat, amikor Lovasi András és a Véletlen formáció lépnek elénk, akik Lackfi verseivel zenélve előbb a nyugalom téves illúziójába ringatnak minket, aztán jön a feketeleves. Az történik újból, mint mindig, ha akár Lovasival, akár Lackfival találkozom: hallgatom a gyakran nevetségig egyszerű sorokat, hogy egy ponton hirtelen összeugorjanak bennem, és azon vegyem észre magam, jé, ez most valami rejtelmes módon megint fáj. A kettő együtt végképp nehezen elviselhető, de csakúgy, mint körülöttem legalább háromszáz másik ember, én is szinte odatapadok a padlóhoz. Lovasi a koncert végén kegyelemdöfésként elénekli az Íme, hát megleltem hazámat - bíró úr, nincs több kérdésünk.
Friss illat csap meg, nagy nehezen oldalra fordítom a fejem: Palya Bea körül megszűnt a világ, csillogó szemmel figyeli a kollégáit. Ahogy azok is őt fél órával később, mikor a Palya Bea Quintet tesz pontot ennek a léleküdítő napnak a végére. Ma bölcsebb lettem például azzal, hogy a harkály a fejében lévő üregben tárolja hosszú nyelvét összegöngyölítve (Gryllus Vilmos adaléka), de azzal mindenképpen, hogy lehet sok embert igényesen, szeretettel és finoman okítva szórakoztatni. Egy apuka a délelőtt folyamán épp magyarázott valamit a kisfiának, mikor elmentek mellettem, és elkaptam a papa kérdését: „Hát szabad ezt? Mit mond az okos feje? Hol az okos feje?” „Okos feje” annak volt, aki ezt az egészet kitalálta. Ja, és az erdőbe készülők óvakodjanak a szederbokortól, veszélyes növény. Lelke van.
Fél tizenkettőre minden készen áll, kezdetét veszi a gyerekműsor, amelyben először Gryllus énekelteti meg a csöppségeket, én pedig azon töprengek, vajon milyen lehet egy olyan apuka, aki érti a bicikliküllő zenéjét és a szederbokor suttogását. Majd Tóth Krisztina, Varró Dani és Lackfi János gyerekversei repítenek minket messzire: hallunk a londoni mackókról, Johanna dilemmájáról a fiúvécével kapcsolatban, valamint arról, mennyi szép állat van a világon, pedig sokszor észre se vesszük őket. Később a költők szünetet tartanak, a színpadot a kalákás Radványi Balázs foglalja el, aki zenével teszi még élvezetesebbé az imént megismert verseket.
A közel két órás gyerekprogram után ebédszünet következik, a kisszínpadon bemelegít a Rackajam, közben sorra érkeznek a meghívott költők, velük a koncertek között találkozhatunk majd. Ismerős szemüvegkeret csillan meg a reflektorok fényében: Lovasi András is megjött, nagyon rosszul már nem sülhet el a délután. Három órától a buli fizetős, de kevesen vannak, akik az ezer forintos jegyár hallatán visszafordulnának. Érthető: az elkövetkezőkben egymást követi Ferenczi György és a Rackajam, a Kaláka, Dévényi Ádám és az Átmeneti kabát, Lovasi Lackfi János verseit énekli Heidl György zenéjére, az este tökéletes záróhangját pedig a Palya Bea Quintet adja. A koncertek között a pódiumon Bokor Levente, Csepregi János, Deák László, Filip Tamás, Kányádi Sándor, Kis Benedek, Kiss Judit Ágnes, Lackfi János, Petrőczi Éva, Sütő Csaba András, Szolcsányi Ákos, Tamás Menyhért, Tóth Krisztina, Varró Dániel és Zalán Tibor várja, hogy találkozhasson a közönséggel.
El sem tudok képzelni jobb vasárnapot, mint hogy az egyik kezemben egy zsíros kenyérrel, a másikban egy pohár borral hasonszőrű irodalomkedvelők gyűrűjében üldögélek a Gödörben, belehallgatok egy-egy felolvasásba, megnézek egy beszélgetést, könnyekig hatódom Kányádi Sándor anekdotáin. Ezzel olyan sokan vannak ugyanígy, hogy délután ötre tele van a hely, alig látom a színpadon helyet foglaló Gryllus Dorkát és Keszég Lászlót, bár a hangjukat hallani is épp elég élvezet. „Szerelmi párbaj”-t vívnak, kortárs költők szerelmes versei hangzanak el; a nemek közti édes harc összes állomása érintve van: az ellenfél felmérése, felkészülés, támadás, küzdelem, veszteség, siker, megbocsátás, enyhülés - a nézőtéren ülők számára világossá válik, hogy szép-szép Ady és József Attila, de ideje a magyar fiataloknak új szavakat keresni a szerelemre, mert muníció van bőven. Nyolctól Dévényi Ádám és az Átmeneti kabát lazít a torkunkban képződött gombócon, ami Olyan jó - ezt a címet viseli új lemezük is, ebből kapunk most ízelítőt.
Éppen elengednénk magunkat, amikor Lovasi András és a Véletlen formáció lépnek elénk, akik Lackfi verseivel zenélve előbb a nyugalom téves illúziójába ringatnak minket, aztán jön a feketeleves. Az történik újból, mint mindig, ha akár Lovasival, akár Lackfival találkozom: hallgatom a gyakran nevetségig egyszerű sorokat, hogy egy ponton hirtelen összeugorjanak bennem, és azon vegyem észre magam, jé, ez most valami rejtelmes módon megint fáj. A kettő együtt végképp nehezen elviselhető, de csakúgy, mint körülöttem legalább háromszáz másik ember, én is szinte odatapadok a padlóhoz. Lovasi a koncert végén kegyelemdöfésként elénekli az Íme, hát megleltem hazámat - bíró úr, nincs több kérdésünk.
Friss illat csap meg, nagy nehezen oldalra fordítom a fejem: Palya Bea körül megszűnt a világ, csillogó szemmel figyeli a kollégáit. Ahogy azok is őt fél órával később, mikor a Palya Bea Quintet tesz pontot ennek a léleküdítő napnak a végére. Ma bölcsebb lettem például azzal, hogy a harkály a fejében lévő üregben tárolja hosszú nyelvét összegöngyölítve (Gryllus Vilmos adaléka), de azzal mindenképpen, hogy lehet sok embert igényesen, szeretettel és finoman okítva szórakoztatni. Egy apuka a délelőtt folyamán épp magyarázott valamit a kisfiának, mikor elmentek mellettem, és elkaptam a papa kérdését: „Hát szabad ezt? Mit mond az okos feje? Hol az okos feje?” „Okos feje” annak volt, aki ezt az egészet kitalálta. Ja, és az erdőbe készülők óvakodjanak a szederbokortól, veszélyes növény. Lelke van.
Szerzők
-- Kalapos Éva Veronika --
További írások a rovatból
irodalom
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
