Az alkotópáros ezúttal elhagyta a rájuk jellemző konkrét koncepció mentén való munkát, és ösztöneikre hagyatkozva egy humoros, ugyanakkor mégis önkritikus narratíva mentén dolgoztak, melynek kulcsa a tétnélküliség. De hogyan valósulhat meg ez? 

A koncepciót maguk a bemutatott művek jelölik ki, ezáltal az elméleti háttér másodrendűvé válik, és felmerül a művészek aktivista szerepének kérdésköre is. A művésztől gyakran valamilyen konkrét mondanivaló átadását várjuk el, társadalomkritikai és politikai reflexiók formájában. De vajon ettől lesz valakiből jó művész és ez teszi műveit értékessé? A művészduó ezzel a gondolattal vitatkozik, hisz tapasztalataik alapján azt állítják, hogy ez az elvárás sokszor a kreativitás és az önkifejezés kárára megy. A megfelelési kényszer elleni tiltakozásképp született meg a mostani kiállítás, ahol korábbi munkáikból megmaradt, és egyéb fel nem használt anyagokkal dolgoztak, hidat teremtve a régi és új műveik közt. A művészek a tárlatvezetésen a francia forradalom képrombolásához hasonlították az alkotói folyamat megújulását, hisz a régi lerombolását követően mindig valami új jön létre – akaratlanul akár maguk a lerombolt alkotások is újrateremtődhetnek. 

Boris Groys dizájntalanságról és funkciótlanításról megfogalmazott elméletét alapul véve a spontaneitás válik vezérelvvé, Borsos Lőrinc új műveit játékos, könnyed és erőfeszítésektől mentes alkotásmód jellemzi. A művészduó szerint a túlzó esztétizálás olykor káros hatást gyakorolhat a műalkotás kialakulásának folyamatára, a cél tehát az ösztönből való alkotás volt.

Az általuk előre meghatározott szabály szerint a műtermi hulladékokból 5 másodperc alatt kellett művet alkotni. Nem volt idő a mondanivaló megfogalmazására, sem a túlgondolásra, a művészek kreativitása az elvárásokat hátrahagyva szárnyalhatott. A folyamat azonban így sem volt idilli, a kielégítő cél elérésének vágya nagy feszültséget teremtett, és előfordult, hogy a kész munkával egyikük sem volt elégedett. Ennek ellenére szem előtt kellett tartaniuk, hogy a kiűzött cél most kizárólag az alkotási folyamat élvezete, a végeredmény és a kinézet másodlagos. 

Mindennek ellenére elő-előbukkannak a rejtett jelentésrétegek: bibliai utalások, a művészek számára eszmei értéket képviselő személyes tárgyak, vagy épp a magyar népmesékből ismert motívumok. A levegőben pedig ott vannak a művészduóra oly jellemző politikai utalások is. A palesztin zászló például egy bájos, gyermekrajz stílusban ábrázolt nyúl képét követve, hirtelen robban be a kiállításba. A művek közt más művész munkáinak átdolgozásait is láthatjuk, a zászlós munkák a közben párhuzamosan kiállító Szombathy Bálint neoavantgárd művész előtt is tisztelegnek. Az Istenem, egy élet munkája címet viselő nyomattal pedig más művészek munkájának kisajátításáig is elmennek. 

A kiállítás a műtárgyfények lekapcsolása által teljesen átalakul, a központi falon például kirajzolódik a Gáz van című munka. A mű középpontjában egy nyúl szerepel, amelynek gyermeki megjelenése kontrasztba kerül a felirat vészjósló jellegével. Észrevehetünk egy teljesen újfajta UV barna színt is, amelyet a művészek előszeretettel használtak más kiállított munkákon is. A neonokat láthatóvá tévő kivetítő maga is egy alkotás, amely a fényművészeti dömper nevet viseli. 

A tárlatvezetés során a szerteágazó kiállítás rejtett összefüggései is kirajzolódtak, azáltal, hogy a művészek egyesével meséltek kiállított művekről. Érdekes, hogy ugyan az elméleti síkot igyekeztek tudatosan háttérbe szorítani, a művek mégis ösztönösen, a Borsos Lőrinc duóra jellemző módon politikai-társadalmi jelentést tükrözve rendeződtek egy lazább rendszerbe. 

Borsos Lőrinc: Neo Inertia
acb Galéria
2024. november. 8. – december. 6.

Képek forrása: acb Galéria hivatalos oldala