bezár
 

zene

2009. 03. 31.
Csókoljál meg, Kiscsillag!
Kiscsillag lemezbemutató koncert, A38, 2009.03.14.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csókoljál meg, Kiscsillag! Állnak a kiscsajok, nézik a pasikat – szőrösszívű rockerek kivágott egyenpólóban, barázdálódó homlok, több évtizede pecóznak már a KisPál utcában; de nem, még mindig nem unják. Lehet, hogy sohase fogják megunni? Az igazi truváj azonban az, hogy úgy néz ki, mi sem – kis csajok, közepes csávók, leendő nagymamák –, igazat kell ugyanis adnunk Lévai „Bestseller” Balázsnak: „a Kiscsillag Magyarország legjobb rock ’n’ roll zenekara”.
A szimpatikus tévésről később, előtte némi kritikusi önkritika: Odettel és a Go Girlzzel ellentétben én nem voltam Pontos, így mindössze egy dalt sikerült elcsípnem az előzenekari produkcióból – mea culpa. Az általános alanyú szájhagyomány szerint a koncert kellemes volt, Hendrix- és Kontroll Csoport-feldolgozással megspékelt lazulás, kicsi blues, kicsi rock, kicsi alter – kicsi csillag előtt tökéletes melegítés.



Meleg tehát lett, nemcsak Odett, hanem a jegyekre hiénaként lecsapó közönség révén is, erre mondják, hogy teltház (több nappal a koncert előtt már), de szerencsére az elviselhetőbb népsűrűségű fajtából. Lányok-fiúk vegyest, nyiladozó korosztályi olló (rockszociológusokat ide, azonnal!), de cseppet sem rozsdásvas szagú. Szóval frissesség, lendület, magabiztossággal kevert örömzene, finoman adagolt önirónia – a színpadon (Lovasi: „Köszíííííí!”), előtte meg a pogó fortyogó bugyrai, csillogó szemek, bordaközi lendítések, együttüvöltés: elsőnek mindjárt „Örökre szívembe zártalak”. Az új lemez címadója szerintem ugyan épp egy gyengébb eresztés – a háromba tört refrén megbénítja a tempót –, de a folytatás lényegében hibátlan volt.

A két lemez dalainak áramlását igazi lemezbemutatóhoz híven különböző vendégekkel strukturálta a zenekar: Lévai Balázs basszgitáron prüntyögte el a Ha én lennék-et, majd nyelvtudását kiaknázva beszállt vokálozni a Fishing on Orfű-be, aztán jött egy mosolygó lányka szánkóval, klipforgatás címen (Légyszíves), na és persze Péterfy Bori. Utóbbi A pénz miatt című Lovasi-szerzeményt adta elő, de ezúttal a sanzonszerű Love Band-es helyett a rockosított Kiscsillag-változatban, és így mintha veszített volna a dal az árnyalataiból. Ha már különböző verziókról van szó, meg kell említeni a Russian in the school címen ismert dalt is az első lemezről, amit most az eredeti formában, magyarul (Sózsák) játszottak Lovasiék – itt határozottan érdekes volt a változás, noha ez szinte csak a szöveget érintette.

A két lemezről egyenlő mértékben válogatott dalokból nehéz lenne kiemelni bármelyiket is – volt itt a Feketemosótól kezdve a Jó napot!-on és a Teremőrön át a Hú, de sötét-ig minden –; talán az abszurdba hajló szöveget ellenállhatatlan táncoltató-tapsoltató ütemekre ráfeszítő Jávor Pál váltotta ki a legnagyobb őrjöngést a közönségből, noha a megidézett színészlegendát feltehetően már senki sem láthatta élőben közülünk. Ez a dal nemcsak tökéletes rocksláger, hanem zökkenőmentesen illeszkedik is a zenekari Pál-tematikába, ami dicséretes nyelvi koherenciára vall Lovasi András részéről. A kockára a cukrot pedig a ráadás előtti utolsó szám tette föl, ami Jávor Pálnál is nagyobbat ütött, még jó két napig pörgött a fejemben, hogy „Meguntam félni – Kockacukor!, Srácok ki kéri? Ez kockacukor”; olvad a szájban rendesen, na.

Az első ráadásban hallhattuk a hipernaturalista rockballada műfaját megteremtő Mol-kútnál című opust, amiben a dalban és dalként is megidézett szomorkás hangulat és a megejtő verbális nyerseség („Épp most szoptam le egy benzinkutast, vizet hörpölök az ondóra” – Spiegelmann Laura ehhez képest Pöttyös Panni) fájdalmas gyönyört okoz a befogadónak, különösen a Menetszél keserű iróniájával egybefonva. Erre még a Ha én lennék is bedurvult, hogy aztán kiderüljön végre, Van-e szándék? A brit punkmozgalmat nemcsak a(z izmosabb) Clash-re hajazó ritmus varázsolta a szemem elé, hanem a refrén angolos kiejtése is (kb. One a sun dake); valamiért a Bloody Sunday szókapcsolat is beugrott, bár a dalnak nyilván semmi köze a U2-hoz.

A ráadások ráadásaként rögtönzött kvízshow-t rendezett a zenekar valami ellenállhatatlan Kiscsillag-ereklyéért, aminek a vége az lett, hogy Lecsót kellett lefizetni egy pálinkával; a gitáros láthatóan kissé furcsán érezte magát egyedül a színpadon, showman Bandi valószínűleg már a backstage-ben kérdezősködött ilyen-olyan szándékok felől.

Egy szokatlan szervezői megoldás eredményeként Kiscsillagék után még jött a Szabad Európa Rádió, akiknek nehezen lehetett volna hálátlanabb szerepet találni, minthogy kiálljanak a fergeteges, zsírégető, hangszálszakító rock ’n’ roll-őrület után villámgyorsan fogyatkozó közönség (helye) elé – már az önmagában dicséretet érdemel, hogy a srácok nem menekültek haza az utolsó Combinóval.

A Kiscsillagnál szellősebbre vett, melankolikusabb zene végképp nem volt alkalmas a figyelem lekötésére éjfél felé, pedig Takács Bence frontember igyekezett mindent bevetni az összekötő szövegek és színpadi mozgás terén. A néhol kifejezetten kínos szövegek sem segítették az azonosulást. Érdemes összevetni például a Kiscsillag Mol-kútnál és a SZER Éjszakai pillangó című dalát: mindkettő a fiatalkori prostitúció témája köré szerveződik, de míg az előbbi egyszerre balladisztikusan homályos és provokatívan szókimondó, addig a szánakozó-giccses retorika az utóbbit üres pátoszba fullasztja („piros a rúzsa, piros a körme, piros a szíve, fehér a lelke”), amit így a dallamvezetés csak még jobban aláhúz, ahelyett, hogy ellenpontozna.

Lovasi(ék)ba viszont tényleg nehéz belekötni: Bandi a posztmodern magyar kultúra aranyembereként összeköt pop-ot alter-ral, magasat méllyel, csinibabát bölcsészmancival, várost faluval, és még közéletileg is aktív, anélkül, hogy hülyét csinálna magából. Lecsó, Ózdi Rezső és a fiatal Mihalik Ábel pedig kitűnő partnerei ebben a szigorúan izzadtságszagmentes zenei örömködésben – a rózsa az rózsa, a lazaság az lazaság, ami jó, az pedig jó. Tehát azon se csodálkozzunk, ha fiaink nem is olyan soká így udvarolnak majd lányainknak: „Csókoljál meg, kiscsillag!” – ők tudják, hogy miért!
nyomtat

Szerzők

-- Virágh Szabolcs --


További írások a rovatból

Beszélgetés a PRAE20 konferencián
Beszélgetés Mátrai Péterrel
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés