film
2010. 10. 31.
Volt egyszer egy amerikai
Anton Corbijn - Az amerikai
Anton Corbijn fotósként és videoklip-rendezőként vált világhírűvé. A Joy Division énekeséről, Ian Curtisről szóló portréfilmje óta már filmrendezőként is számolnunk kell vele. A kézenfekvő választásnak tűnő zenés portréfilm után látszólag ismeretlen terepre merészkedik: második filmje, Az amerikai egy thriller George Clooney-val a főszerepben. De Corbijn tulajdonképpen ebben a filmjében is azt csinálja, amiben a legjobb: különleges portrét ad egy titokzatos hősről.
Az alapanyag a szeptember óta már nálunk is kapható Martin Booth regény: A Very Private Gentlemen (magyarul Az amerikai címmel jelent meg). Főhöse egy olasz kisvárosban az utolsó munkájára készülő fegyverszakértő-bérgyilkos. Őt mindenki miniatúra-festőnek hiszi, aki pillangókról készít képeket, így mindenki csak Pillangó Úrként ismeri, és míg szinte észrevétlenül rabul ejti az olasz táj és a benne élő emberek, így válik ő is egyre kiszolgáltatottabbá, mert valakik ismét a nyomában járnak... A filmben miniatúra-festő helyett fotósként bujkál a főhös, de a pillangó motívum ugyanúgy hangsúlyos marad. Pillangó Úr szabadidejében lepkékről szóló könyvet lapozgat, hátát egy pillangó tetoválás díszíti, és film több pontján is hangsúlyos szerepet kap egy-egy különlegesebb példány, hogy a befejezésről már ne is beszéljünk, ahol különösen előtérbe kerül a pillangó metafora.
Kicsit megtévesztő lehet a feszesre vágott trailer, mert Az amerikai nagyon is magán viseli a corbijni jegyeket: egy kifejezetten lassú thriller, a történetében inkább a ki nem mondott, csak sejtetett dolgok az igazán lényegesek. A Control sem klasszikus portréfilm, sok dolog homályban marad Ian Curtis életével kapcsolatban és sokkal inkább a lelki síkon zajló dolgok a hangsúlyosak. Az amerikai is abban erős, hogy a feszültséget nem csak, illetve nem is elsősorban a bérgyilkos nyomában járó svédek okozzák, így nem klasszikus thriller. Az igazán izgalmas annak a folyamatnak az ábrázolása, ahogy az egykor vérprofi szakember lassan ráébred: eljött az ideje, hogy feladja ez eddigi életét. A magányos vívódó hős a Control esetében és Az amerikaiban is tökéletes corbijni témának bizonyult.
Ahogy a rendező számtalan videoklipjében (hogy ne valamelyik kézenfekvőnek tűnő Depeche Mode-klipet hozzam fel példaként, gondoljunk csak akár a Metallica Mama Said-jére), a tájnak és a környezetnek nagyjátékfilmjeiben is jelentős szerepe van. Amit a Controlban a manchesteri és macclesfieldi fojtogatóan üres, és sivár utcák jelentenek, azt rejtik Az amerikaiban az abruzzoi hegyi szerpentinek. De, hogy folytassuk a corbijni jegyek sorolását, Corbijn portréfotóin kiemelten hangsúlyosak a kezek, és Az amerikaiban is fontos szerepet kap, hogy a magát fotósként bemutató amerikai keze nem művész, sokkal inkább munkás kéz.
Érdekes figura a filmben az erre ráérző pap, Benedetto atya karaktere, akit különben az a Paolo Bonacelli játszik, aki Pasolini Salo, avagy Sodoma 120 napjából is ismerős lehet. Benedetto ugyanúgy jelekből olvas, és ugyanolyan magányos, mint az amerikai, de egyébként is sok a közös bennük: a bűnös pap a lelke mélyén jó bérgyilkos ellenpárja. Az amerikai azonban nem csak a corbijni jegyektől nem az a klasszikus thriller, ugyanis a westernre jellemző elemeket is felfedezhetünk benne. A filmben láthatunk is egy részletet a Volt egyszer egy vadnyugatból, mert a bár tévéjében éppen ez fut, amikor hősünk betér oda. A tulajdonképpen név nélküli titokzatos figura szintén western sajátosság, a George Clooney által játszott fegyverszakértő-bérgyilkost nevezik Jacknek, Edwardnak, amerikainak és Pillangó Úrnak is. De az, hogy amerikai, tehát „messziről jött idegen”, ugyanúgy fontos momentum. Neki egy új élet lehetőségét jelenti Clara (Violenta Placido), Clara barátnője, pedig pont a hozzá hasonló amerikaiak miatt tanul angolul, hogy kiszakadhasson ebből a közegből.
Biztos sokakat zavarni fog, akik egy klasszikus thrillert vártak, hogy Az amerikaiból az elliptikus szerkesztés és törezedettség miatt látszólag hiányzik a világos történetvezetés, hiányoznak a pontosan kidolgozott karakterek, és néha talán túlságosan is direktek a metaforák. De Corbijn tulajdonképpen ebben a filmjében is azt csinálja, amiben a legjobb - hiába az újszerűnek tűnő téma -, egy különleges portrét ad egy titokzatos hősről.
Kicsit megtévesztő lehet a feszesre vágott trailer, mert Az amerikai nagyon is magán viseli a corbijni jegyeket: egy kifejezetten lassú thriller, a történetében inkább a ki nem mondott, csak sejtetett dolgok az igazán lényegesek. A Control sem klasszikus portréfilm, sok dolog homályban marad Ian Curtis életével kapcsolatban és sokkal inkább a lelki síkon zajló dolgok a hangsúlyosak. Az amerikai is abban erős, hogy a feszültséget nem csak, illetve nem is elsősorban a bérgyilkos nyomában járó svédek okozzák, így nem klasszikus thriller. Az igazán izgalmas annak a folyamatnak az ábrázolása, ahogy az egykor vérprofi szakember lassan ráébred: eljött az ideje, hogy feladja ez eddigi életét. A magányos vívódó hős a Control esetében és Az amerikaiban is tökéletes corbijni témának bizonyult.
Ahogy a rendező számtalan videoklipjében (hogy ne valamelyik kézenfekvőnek tűnő Depeche Mode-klipet hozzam fel példaként, gondoljunk csak akár a Metallica Mama Said-jére), a tájnak és a környezetnek nagyjátékfilmjeiben is jelentős szerepe van. Amit a Controlban a manchesteri és macclesfieldi fojtogatóan üres, és sivár utcák jelentenek, azt rejtik Az amerikaiban az abruzzoi hegyi szerpentinek. De, hogy folytassuk a corbijni jegyek sorolását, Corbijn portréfotóin kiemelten hangsúlyosak a kezek, és Az amerikaiban is fontos szerepet kap, hogy a magát fotósként bemutató amerikai keze nem művész, sokkal inkább munkás kéz.
Érdekes figura a filmben az erre ráérző pap, Benedetto atya karaktere, akit különben az a Paolo Bonacelli játszik, aki Pasolini Salo, avagy Sodoma 120 napjából is ismerős lehet. Benedetto ugyanúgy jelekből olvas, és ugyanolyan magányos, mint az amerikai, de egyébként is sok a közös bennük: a bűnös pap a lelke mélyén jó bérgyilkos ellenpárja. Az amerikai azonban nem csak a corbijni jegyektől nem az a klasszikus thriller, ugyanis a westernre jellemző elemeket is felfedezhetünk benne. A filmben láthatunk is egy részletet a Volt egyszer egy vadnyugatból, mert a bár tévéjében éppen ez fut, amikor hősünk betér oda. A tulajdonképpen név nélküli titokzatos figura szintén western sajátosság, a George Clooney által játszott fegyverszakértő-bérgyilkost nevezik Jacknek, Edwardnak, amerikainak és Pillangó Úrnak is. De az, hogy amerikai, tehát „messziről jött idegen”, ugyanúgy fontos momentum. Neki egy új élet lehetőségét jelenti Clara (Violenta Placido), Clara barátnője, pedig pont a hozzá hasonló amerikaiak miatt tanul angolul, hogy kiszakadhasson ebből a közegből.
Biztos sokakat zavarni fog, akik egy klasszikus thrillert vártak, hogy Az amerikaiból az elliptikus szerkesztés és törezedettség miatt látszólag hiányzik a világos történetvezetés, hiányoznak a pontosan kidolgozott karakterek, és néha talán túlságosan is direktek a metaforák. De Corbijn tulajdonképpen ebben a filmjében is azt csinálja, amiben a legjobb - hiába az újszerűnek tűnő téma -, egy különleges portrét ad egy titokzatos hősről.
Az amerikai
(The American)
Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 2010, 103 perc.
16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Rendező: Anton Corbijn
Forgatókönyvíró: Rowan Joffe
Operatőr: Martin Ruhe
Producer: Anne Carey, George Clooney
Szereplők: George Clooney, Violante Placido, Thekla Reuten, Paolo Bonacelli, Irina Björklund
Forgalmazó: Palace Pictures
Szerzők
-- Grósz Enikő --
További írások a rovatból
film
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
film
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
